Nem csitulnak az indulatok!
Egy nap sem telt el azóta, hogy Krausz Gábor és Mikes Anna végre felvállalták, hogy valóban egy párt alkotnak, máris feszült helyzet alakult ki a séf és az exfelesége, Tóth Gabi között.
Krausz Gábor és Mikes Anna csütörtök késő este osztottak meg egy közös fotót, amiből egyértelművé vált, hogy több van köztük, mint barátság. Mivel a sztárséf próbálja védeni a magánéletét, nem nyilatkozott bővebben a kapcsolatukról, viszont Tóth Gabi igen.
Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, az énekesnő az nlc-nek azt nyilatkozta, ő már régóta tud róla, hogy Krauszra rátalált a szerelem.
„Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel. Én nagyon örülök a boldogságuknak! Mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Találkoztunk már négyesben is, az én párommal, Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen ezt már személyesen is elmondtam” – mondta Tóth Gabi.
„Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel. Én nagyon örülök a boldogságuknak! Mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Találkoztunk már négyesben is, az én párommal, Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen ezt már személyesen is elmondtam” – mondta Tóth Gabi.

Kapcsolódó cikk

„Előre le szeretném szögezni, hogy nem állt szándékomban nyilatkozni a témában, mert egyelőre szeretnénk megélni mi magunk ezt a csodálatos időszakot. Másrészt, amíg nem éreztük biztosnak a kapcsolatunkat, már csak a kislányom miatt sem akartam a nyilvánossággal megosztani” – mesélte Krausz, akinek a fent említett nyilatkozat miatt megváltozott a véleménye, azt érezte, nem hagyhatja szó nélkül a történteket.

„Semmiféle találkozgatások nincsenek, hacsak az nem számít annak, hogy a közös kislányunkat átadjuk egymásnak. Ilyen alkalom valóban volt, hogy mind a négyen jelen voltunk, vagyis Anna is velem volt, a volt feleségem pedig a párjával érkezett, de két udvarias mondaton kívül más ott nem hangzott el” – jelentette ki Krausz a Borsnak, majd hozzátette:

„Mindenkit arra szeretnék nyomatékosan kérni, hogy helyettem, rólam, velem kapcsolatban sehol és semmilyen formában ne nyilatkozzon! De ha már valaki beszél… akkor – József Attila szavaival élve – az igazat mondja, ne csak a valódit”.

Gratulálunk a rengeteg rajongóval együtt Krausz Gábornak és Mikes Annának, gyünyürű pár együtt! Sok boldogságot kívánunk nekik, végig szorított nekik egy ország!

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.