Rengeteg kommentelő szerint Papp Máté Bence és Tóth Gabi között már régebben beindult valami.

Szinte minden évre jut egy botrányos válás a hazai bulváréletben is, de Tóth Gabi és Krausz Gábor szakítása alaposan beindította a közvéleményt.

Az énekesnő és a celebséf hat év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják tovább.
A sztárpár 2017-ben talált egymásra, 2019-ben összeházasodtak, és még abban az évben megszületett közös kislányuk, Hannaróza. Úgy tűnt, egymásban megtalálták azt a biztonságot és stabilitást, amire egy egész életet lehet építeni.

Kapcsolódó cikk

Tóth Gabi és Krausz Gábor sokáig Budapesten élt egy lakásban, de idén tavasszal úgy döntöttek, hogy Szentendrén vesznek egy csodálatos családi házat, hogy a kislányuk itt nőhessen fel. Közben az is kiderült, hogy azért kellett a Séfek séfe szakácsának elköltöznie, mert az ingatlan Tóth Gabi nevén van, és a 75 milliós kölcsön is őt terheli.

Krausz Gábor rengeteg időt és energiát pazarolt arra, hogy minden a helyére kerüljön a családi házban. Végül nem csak Tóth Gabit, hanem ezt az álomotthont is elveszítette.

Sok kommentelő gondolja úgy, hogy Krausz Gábor egy ideje ki volt használva, és az énekesnő, valamint a Fricska táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence már régebb óta oda lehetnek egymásért.

Papp Máté Bence ugyebár már tavaly december elején feltűnt Tóth Gabi mellett, mivel a Fricskával közösen adták elő a „SzívbeEmelő” című szerzeményt. Ekkor ismerkedett meg a páros igazán egymással, bár előfordulhat, hogy akkor még valóban csak erre a projektre koncentráltak.

Kapcsolódó cikk

Néhány hozzászóló úgy gondolja, hogy az énekesnő és a Fricska táncegyüttes tagja között fokozatosan alakulhatott ki a szerelem, miközben Krausz Gábor főleg azzal volt elfoglalva, hogy minden rendben legyen a családi ház körül. Azt senki sem akarja igazán elhinni, hogy hirtelen fellángolásról lenne szó.
Mi lehet az igazság, az majd valószínűleg kiderül valamelyik fél részéről a jövőben. Addig maradnak a rajongók spekulációi. A TV2 séfje a történtek ellenére továbbra is úgy van vele, hogy a kislány felügyeletét, nevelését közösen szeretnék megoldani.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.