Két héten át, december 21-től január 4-ig száz film lesz szabadon elérhető a Filmarchívum Vimeo csatornáján. Így az ünnepekre rengeteg klasszikus film ingyen vár rád. Már csak egy pohár bor, forró szoba és kanapé kell.

Az ünnepi hangulat alapanyaga kipipálva

Az ünnepek alatt a közönség szabadon élvezheti a Nemzeti Digitalizációs és Filmfelújítási Program közelmúltban született eredményeit, klasszikusokat és kultfilmeket, közönségkedvenceket és újrafelfedezésre váró értékeket éppúgy, mint a sosem látott ritkaságokat.

A listán 54 rendező száz filmje szerepel, összesen 4200 percben, a legrégebbi film 1912-ből, a legújabb 1998-ból származik. A válogatásban helyet kaptak az idén 85 éves Sára Sándor filmjei, a Tüske a köröm alatt, vagy a hadifogságot túlélők emlékeit feldolgozó Lefegyverzett ellenséges erők, a Fábri Zoltán-életmű restaurálásából pedig kevésbé ismert darabok kerülnek sorra, köztük a Dúvad, a Hangyaboly és a Requiem.

Requiem3
Fábri Zoltán: Requiem A Klasszikus Filmek Ingyen Letöltési Listáján / Fotó: Port

Szerepelnek olyan különlegességek is, mint az 1960-as évek egyik legizgalmasabb krimije, a Hamis Izabella, Zolnay Pál két formabontó, Sebő-zenére forgatott filmje, a Fotográfia és a Sámán, vagy Fehér György Szenvedély című drámája. Olyan legendás művek is helyet kaptak a válogatásban, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Meteo, a Cha-cha-cha, a Pendragon legenda, vagy a Falfúró, de lesznek örökzöld vígjátékok is, mint a Hyppolit, a lakáj, a Butaságom története és a Sose halunk meg.

Minden korosztály számára

Az idei válogatásban különös hangsúlyt kap az animáció, minden korosztály számára. Az olyan nagyfilmek, mint Jankovics Marcell János vitéze és Kovásznai György groteszk közérzetrajza, a Habfürdő mellett a világhírű magyar animációs filmesek rövidfilmjeiből is láthat válogatást a közönség. Felújított minőségben nézhetők Rofusz Ferenc, Foky Ottó, Szoboszlay Péter, Vajda Béla, Jankovics Marcell és Kovásznai György kisfilmjei, kuriózumok lesznek Macskássy Gyula és Dargay Attila reklámfilmjei is.

A nem fikciós műfajban a magyar dokumentumfilm kiváló alkotói – köztük Almási Tamás, Schiffer Pál, Forgács Péter és Gyarmathy Lívia – kevésbé játszott filmjei szerepelnek.

A Budapest-filmblokkban retrohangulatú színes felvételekkel a hatvanas évek elejéről is megtekinthető lesz pár alkotás, néhány olyan is, amely száz év után most látható először. Az archívumi kutatómunka során került elő például az a kétórányi kameranegatív, amely az 1918-1919-es filmhíradók forgatásakor készült, és amelynek képsorairól jóformán semmit sem lehet tudni a feliratok híján. Az itt publikált első két tekercs megfejtőkre vár, akik a videók alatti kommentmezőkben megoszthatják tippjeiket a helyszíneket, személyeket és eseményeket illetően.

Több száz ingyen letölthető hangoskönyv vár rád itt

“Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Amennyiben a műben és annak borítóján fel van tüntetve valamelyik Creative Commons licenc, akkor az abban megengedett felhasználási formák nem engedélykötelesek.

A válogatással a közönség bepillanthat az archívum munkájába is. Látható a Filmarchívum magyar játékfilmgyűjteményének egyik legkorábbi darabja, az 1912-es Keserű szerelem, de felidézik az első, részben színes nyersanyagra forgatott magyar filmet, Radványi Géza 1941-ben készült, A beszélő köntös című munkáját is, amelynek tízperces színes betétje 15 évvel ezelőtt a Filmarchívum első kísérlete volt a digitális felújításra.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.