Míg július 19. és  24. között Balatonbogláron idén újra jelentkezik a honi fesztiválkínálat egyik legizgalmasabb zenei rendezvénye, ezzel párhuzamosan a fővárosban is felpezsdül a világzenei élet.

A budapesti ELLÁTÓházban 19. és 26. között jelentkező Babel Sound Budapest Fesztiválon elsősorban a mediterrán muzsikák dominálnak – nyolc nap alatt nyolc fellépő a világ számos szegletéből. Lesz itt klezmer punk, balkán vidám pop, afrikai bennszülött jazz, indiai bossa-nova, no meg spanyol flamenco.

Bábel Sound
Band Adriatica / Fotó: Az Együttes Facebook-Oldala

A vidám és pörgős zenét játszó olasz BandAdriatica indítja útjára a Babel Sound Budapest Fesztivált 2016. július 19-én. Boban és Marko Markovićcsal, illetve a Kocani Orkestarral is muzsikált már az organettós Claudio Prima vezette legénység. Kétségtelenül a Földközi-tenger vizein fogunk evezni, és nem menekülsz a sármos itáliai temperamentumtól.

Másnap az amszterdami Carlos Zorita Diaz hozza el bohém-vagabond csapatát, a Zoritát. Kellemes balkáni muzsikából egy teljesen groteszk világba kerülünk, ahol rekedt torkú rock’n’roll üvölt és közben egészen szürreális módon kavarogja körbe a többi hangszer orkánja.

Július 21-én a marokkói Gabacho Maroc nevű formáció Afrika hangulatát varázsolja a fesztiválra. A tavalyi African Music Awards jazzjelöltje élteti a tradíciót és úgy visz táncba lüktető, mosolyt fakasztó dallamaival, mintha a sivatag homokjában ropnád.

A hétvége spanyolos: a péntek az utcai multikultié. A vidám Canteca de Macao pop köntösbe bújtatott rumba-ska-reggae-flamenco fúziót játszik, míg szombaton a fiatal tarragonai csajok, a Roba Estesa folk calentója szól. Belekóstolhatsz, milyen lehet egy finom bort kortyolgatni a hacienda teraszán üldögélve, a másik pillanatban pedig már vered a padlót a cipőd sarkával, és latin loverként hasítasz át a táncoló tömegen a flamenco őrült ütemére.

A vasárnap fellépő tel-aviv-i Jewish Monkeys több mint becstelen: Gael Zaidner és cimborái vállaltan non-PC szövegeket párosítanak balkán-klezmer-punk zenéjükhöz. A gyors ütem garantált, az ugrálás veszélye fennáll!

Bábel Sound
Jewish Monkeys / Fotó: Az Együttes Hivatalos Oldala

25-én a holland Amariszi vezet be Balkan Chaotikájába. Pop, reggae, swing krosszóver.

Delíriumba szökő banzáj a színpadon, spontaneitás és közvetlenség. Rock ‘n roll széles terpesz tangóharmonikával, ópium dallamok, tulipán, szélmalom, fapapucs.

A fesztivált július 26-án, kedden a gyönyörű, londoni-bangladesi Shama Rahman zárja. Szitár-művész, énekes, zeneszerző, színésznő. Az idegtudományok doktora. Urban folkjában a pikáns keleti hangzás a finom jazzt és a bossa-novát fűszerezi, de dubstep, punk, trip hop hatásokat is érezni fogsz.

Program és időpontok:

2016. július 19. BandAdriatica (ITA)
2016. július 20. Zorita (NED)
2016. július 21. Gabacho Maroc (MAR)
2016. július 22. Canteca de Macao (ESP)
2016. július 23. Roba Estesa (ESP)
2016. július 24. JEWISH MONKEYS (ISR)
2016. július 25. Amariszi (NED)
2016. július 26. Shama Rahman Arts (GBR)

A koncertek minden nap este 8 órakor kezdődnek.  

Facebook-esemény: ITT

Helyszín: ELLÁTÓHáz

Jegyár: A napijegy mindössze 1. 000 HUF, de vásárolhatunk 4 napos bérleteket is 2. 000 forintért is. Jegyelővétel a fesztiválra a Tixa.hu-n, a Jegy.hu-n, illetve a helyszínen (ELLÁTÓHáz H-1074 Budapest, 7. kerület, Dob u. 19.) lehetséges.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.