Az édesapja biztosan büszke lenne rá – írta több kommentelő is.
Kóbor János, a legendás Omega együttes frontembere büszke lehet lányára, a tizenhét éves Lénára, aki nemcsak csodálatos megjelenéssel, hanem kiemelkedő tehetséggel is rendelkezik.
A zenei pályára készülő Léna most a színpad helyett a saját szalagavatóján ragyogott, ahol két előadásával is lenyűgözte a megjelent szülőket és vendégeket. Léna tehetsége nem meglepő, tekintve hogy édesapja pályafutása is a zene világában zajlik. Az ifjú tehetség ezen az estén bizonyította, hogy nemcsak a színpadon, hanem a mindennapi életben is képes ragyogni.

„Hát igen, képzeld, két fiú is felkért engem táncolni. Mindkét fiú szeptember elsején már eldöntötte, hogy akkor “én Lénával akarok táncolni”. Én nem voltam abban biztos, hogy elfogadjam mindkettő felkérést, hiszen az rengeteg feladat, de pont a tesióráimon voltak a próbák, tehát mintha az égiek is úgy akarták volna, hogy táncoljak. Az is kérdéses volt, hogy hogyan tudnék táncolni mindkettejükkel, de két külön felvonás volt, így végül kétszer is táncoltam a szalagavatón, ami fantasztikusan sikerült! Amire az én szalagavatóm jön, addigra már profi leszek” – fogalmazott az Omega frontemberének szeretett lánya, aki elmondta, azért különösen vicces a történet, mert ő maga még csak kilencedikes, tehát három év múlva lesz a saját szalagavatója.

Kapcsolódó cikk

„Most volt életemben először rajtam ilyen nagy, hercegnős ruha. Olyan érzésem volt, mintha egy ilyen régebbi filmből léptem volna ki. A hajat és a sminket otthon anyával és a barátnőimmel csináltuk, szóval nagyon jól telt a készülődés is. Ennek még nem most lenne az ideje, de anya már most nagyon elérzékenyült. Ilyen nagy alkalmakkor mindig könnyezni szokott, most is láttam, hogy meghatódott. Sokszor kipillantottam rá!” – mondta a csodálatos fiatal lány, aki azért örül neki, hogy még nem neki kell ballagnia, hiszen még rengeteg élményt és leckét tartogat számára a középiskola.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.