A Window és Saverne zenekar után Kocsis Bence szólóprojektbe fogott. Az OIEE olyannyira jól debütált, hogy az első, a Stays like this dalhoz készült videóklipje elnyerte a 2019-es Magyar Klipszemle fődíját Legjobb látvány kategóriában. A Still Dey Inside pedig a BBC rádióállomásán is hallható volt. Ezúttal pedig megjelent az első nagylemeze, az Urban Camouflage.

Több mint 10 éve a szakmában

Kocsis Bence producerként, dalszerzőként, szervezőként, multimédia alkotóként és zenészként több mint egy évtizede aktív tagja a magyar underground zenei életnek olyan projektek, zenekarok élén, mint az élő improvizációkra épülő elektronikus zenei sorozat, a WOPO-WOPO, a Saverne vagy a Window zenekar. Új elektronikus szólóprojektjét, az OIEE-t 2019-ben indította útjára, amelynek égisze alatt már 6 single-t és egy klipet is kiadott.

Kocsis Bence Oiee Zenekar
Kocsis Bence, Aki Elindította Oiee Nevű Szólóprojektjét / Fotó: Fejér Bernadett

Ahogy Kocsis zenei munkásságára általában véve, az OIEE projektre is jellemzők az effektív dallamok és fülbemászó hookok. Főbb műfaji irányvonalai a nudisco, a dance és az R&B, amelyben instrumentális hatások keverednek house, techno, disco és trance elemekkel és modern soul-szerű énekkel. Eklektikus tánczene, kompromisszumok nélkül.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az OIEE-vel ki akartam próbálni, milyen más énekesekkel dolgozni, akár remixek formájában. Nagyon sok zeném gyűlt össze, amiknek szerettem volna létrehozni egy külön platformot, ami inkább produceri munka, és kevésbé kötik a klasszikus zenekarra jellemző kompromisszumok[/perfectpullquote]

– nyilatkozta tavaly Kocsis az Indexnek a Stays like this, az első dalának megjelenése kapcsán.

 A BBC is felfigyelt rá

Az album első dalához, a Stays Like Thishez készült klip elnyerte a Legjobb látvány kategória fődíját a 2019-es Magyar Klipszemlén. A Still Dey Inside pedig a BBC 1Xtra rádióállomás is felfigyelt.

Hanna Focus Kredit Kiss R Barnabás
/ Fotó: Fejér Bernadett

Ezen dalhoz készítette el Kocsis a második videóját, amely gyakorlatilag összművészeti projekt; a klipben látható koreográfiát amatőr táncosok bevonásával dolgozták ki, egy improvizációra épülő miniworkshop után.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Minimális instrukciókkal, egy többórás szabad táncra épülő forgatást vettünk fel, ami az ösztönösséget igyekezett előtérbe helyezni a profi táncosok mellőzésével. [Ez] Egy pincében tartott technobuli és egy tábortűznél való törzsi tánc keresztezése[/perfectpullquote]

– mondta Kocsis a 24.hu-nak a klippremier apropóján.

OIEE

OIEE, Category: Artist, Albums: Urban Camouflage, Singles: Drown (Sebastian Le Shuff Remix), Drown, Still Dey Inside, Upsides, Hanna Focus, Top Tracks: Still Dey Inside, Stays Like This, Drown, The Cookie Jar, Ylow Crystals, Biography: OIEE is the colorful electronical solo project of Bence Kocsis launched in 2019.

A szóban forgó szám – április 24-i megjelenése óta – néhány nap alatt több editorial playlistre is felkerült a Spotify, a Deezer és az Apple Music felületén is.

Az első OIEE-nagylemez Urban Camouflage címmel május 8-án jelent meg. Az albumon közreműködött: M3nsa (UK/GH), Amaarae (US/GH), Zahár Fanni (Abasé), Kiss Flóra (Floras Floras), Boros Levente aka Levtoystore (Amoeba, The Qualitones), Novan (Mörk, Wopo Wopo), Horváth Hanna (Funkorporation), Bognár Szabi (Abasé).

OIEE X M3NSA feat. AMAARAE – Still Dey Inside (Official Video)

Listen to the song on all streaming sites: https://IDOL.lnk.to/Still_Dey_Inside Video by Kiss Péter & Kocsis Bence Dance Concept: Korom Sára, Szőke Eszter, C…

Az Urban Camouflage – ahogyan arra a neve is utal – kísérletet tesz arra, hogy bemutassa, hogyan keveredhet egymással az organikus és a mesterséges világ, a hétköznapok felszínes monotonitása és a mélyebbről jövő, ösztönös energiák. A lemezhez készülő három videóklipekben és egyéb kreatív anyagokban is ez a párhuzam köszön vissza.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.