Kocsis Tibor elmondta, nem szeretne a meleg skatulyába sem bekerülni, mivel ez együtt jár egy csomó sztereotípiával.

Kocsis Tibor Futtában műsor vendége volt, ahol a meleg identitásáról is beszélt, írja24.hu. Úgy gondolja, az anyák legnagyobb félelme, hogy a fiuk meleg lesz. 

“Azt mondják, semmi baj azzal, hogy meleg vagy, de ezt egy egész életen át hordozni fogod. Nem igaz.”

Ezt nem kell hordozni, ez nem egy olyan teher, amitől többek leszünk vagy kevesebbek, vagy megnehezítené az életünket. Éljünk ezzel együtt, mint a barna szemmel vagy a balkezességgel, aztán ennyi. Nincs ebben semmilyen nagy csavar

– mondta az énekes, aki azt is hozzátette, hogy nem szokta nyilvánosan kimutatni szerelmét a párja előtt, de nem azért, mert szégyellné, hanem mert ennek szerinte nem ott van a helye. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk