A Hegymegi Máté által rendezett Kohlhaas 2016-ban elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb független előadás kategóriájában, most a Szkéné Színházban látható.

Kleist: Kohlhaas Mihály című elbeszélését Gábor Sára és Hegymegi Máté adaptálták színpadra. A kétórás előadás a Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület (Szeged) közös előadása a TITÁNium program keretében, illetve a 3. TITÁNium Színházi Szemle Szkéné-díjas előadása.

Élt valaha egy lókereskedő, név szerint Kohlhaas Mihály, a maga korában az egyik legderekabb ugyanakkor legelvetemültebb ember.

 kezdi elbeszélését Kleist, majd a színházi elbeszélésmód így folytatja –

 Ez a rendkívüli férfiú, egészen harmincéves koráig, a jó állampolgár példaképének számíthatott volna. A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt.

A korunk egyik hatalmas közéleti problémáját jól illusztráló bevezető remekül csigázza fel az ember érdeklődését, hát még ha megtudja, hogy a Kohlhaas-szindróma tünetegyüttesei közé tartozik a kitaszítottságélmény és a bosszúvágy. Ebben, a pszichózisban szenvedő egyén megszállottan ragaszkodik saját igazához, mely vélt vagy valós okok miatt – akár teljesen hétköznapi szituációkban is – kialakulhat.

/ Fotó: Mészáros Csaba
/ Fotó: Mészáros Csaba

A novemberi előadások után most december 23-án és január 27-én játsszák ismét a darabot a Szkénében, főszerepben Nagy Zsolttal, akiről így ír Csáki Judit a Revizor Online-on:

 Nagy Zsoltot pofán csapja Kohlhaas Mihály szerepe. És megmutat benne valamit, amit én még nem láttam: a félelmet.

Az öntörvényű Kohlhaas Mihály legfrissebb adaptációja december 23-án 19:00, míg január 27-én 15:00 órától tekinthető meg a Szkéné Színházban.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. december 23., 19 óra // 2018. január 27., 15 óra // 2018. február 10., 15 óra

Helyszín: Szkéné Színház, Budapest

Jegyár: 2. 900 HUF 

Jegyfoglalás: ITT

A decemberi és a január előadásokra minden jegy elkelt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.