Az idős nyugdíjasok az Egyesült Királyságban egyre inkább kokainfüggők.

Egyre magasabb a kokainfüggő idősek száma

Rekordot ért el a kokainhasználat miatt kórházba kerülő idősek száma Angliában, ahol a drogot már nem csak a fiatal korosztály használja előszeretettel, hanem a nagyszülők is – írta a Mirror brit lap.

A lap idézte az NHS brit nemzeti egészségügyi szolgálat adatait, ami szerint 14, kilencven évesnél idősebb embert kellett kezelni az idei év első négy hónapjában kokainhasználat miatt kialakult egészségügyi problémák miatt. Ez a szám tavaly mindössze kilenc volt.
Egy függőkkel foglalkozó magánklinika vezetője a lapnak elmondta, hogy egyre több idős nyugdíjas fordul meg náluk, mióta a kokain könnyebben beszerezhető lett az országban.

Megszokottnak számít

Jan Gerber közölte, szerintük ugyanazon okok miatt kezdenek el használni kokaint, ami miatt az alkoholhasználat és a gyógyszerekkel való visszaélés is gyakori az idősek körében. Így próbálják kezelni a fizikai fájdalmakat, a magányt és a halál közelsége miatt kialakult szorongást.

Gerber elmondása szerint megszokottnak számít, hogy az időseket a saját unokáik látják el kokainnal.
Kapcsolódó cikk
A lap közlése szerint tavaly több mint 12 500 embert kellett kezelni kokain miatt kialakult mentális problémák miatt, és ez a szám egy évtizede még kevesebb, mint ötezer volt. A betegek többsége húsz és 39 év közötti.

Érdekesség, hogy néhány napja számoltunk be arról a nőről, akit nagy meglepetés ért. A nagymamája régi személyes dolgait nézegette át, és kezébe akadt egy hetvenes évekbeli kokainszívó készletet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.