Kollányi Zsuzsinak megakadt a szeme egy kommenten, ami azzal vádolta, hogy bébiszitternek használja a férjét. Az énekesnő Instagramon reagált a vádra, amiről a Bors is írt.
Valahogy az urakat egyáltalán nem zavarja, ha a párjuk dolgozik, a felesége is visz haza pénzt. De valamiért sok hölgy ezzel kapcsolatban negatívan vélekedik
– mondta az énekesnő, kiemelve, hogy a kritikát egy nő fogalmazta meg.
Kollányi Zsuzsi kiemelte, hogy úgy gondolja, egy apának pont ugyanannyira felelőssége szerepet vállalni a gyereknevelésben, legyen szó akár az étkeztetésről, a felügyeletről vagy bármi másról. Szerinte a gyerekek is azzal járnak a legjobban, ha mindkét szülő megadja a másiknak a lehetőséget, hogy az dolgozzon és csinálja a maga dolgát. A tudomány is hasonló állásponton van, azt mutatták ki, jelentősen javítja a nők közérzetét, ha legalább hetente kétszer kiszakadhatnak a feladataikból.
Kapcsolódó cikk

A tudomány szerint egészségesebbek azok a nők, akik hetente kétszer buliznak a barátnőikkel
A társas kapcsolatok segítik a betegségekből való gyorsabb felépülést.