Saját bevallása szerint Korom Gábor azon kevés játékos egyike Az Árulókban, aki egy felvett szerepben, tudatos taktikával vágott bele az RTL krimirealityjének forgatásába. A kutyás szakember, a Tükör Módszer alapítója tudta, mire számíthat, hiszen évtizedek óta játszik gyilkososat, sőt, játékmesterként több száz alkalommal irányította már ezt a társasjátékot. A rutinos hozzáállásának voltak áldozatai: Anger Zsoltot a Blikken keresztül is szeretné megkövetni, de azt nem bánja, hogy a szintén gyilkos társát, Hajdú Pétert a kezdetektől próbálja „kinyírni”.
Szövetségesként kellene működnie Az Árulók gyilkosainak, ám egy hét alatt kiderült, hogy akár egymást is képesek feláldozni. Egyikük Korom Gábor, aki a Blikknek elárulta: elsősorban nem a győzelem, hanem a játék élménye és szeretete miatt csatlakozott a műsor szereplőihez, s nem titkolja, hogy ha kell, akkor még a szintén gyilkos Hajdú Pétert is hajlandó feláldozni.
A nézők véleménye erről megosztott volt a műsor első hetében, de a szakember a Blikknek úgy fogalmazott, mindez az előre kitalált játéktervének a része volt.

Kapcsolódó cikk

“Ebben a műsorban én egy picit másképpen voltam bent, mint a többiek, mert én egy karakterrel játszottam, aki természetesen hordozott belőlem elemeket, de egyáltalán nem az vagyok, akit az emberek látnak. A többiek teljes szívvel, általában a saját személyiségükkel vágtak bele, és emiatt személyes sérelmeket szenvedtek. Én nem” – magyarázta lapunknak Korom Gábor, aki szívesen vette volna, ha Árpa Attila nem Hajdú Pétert jelöli ki mellé gyilkosnak.
“A kijelölés után rögtön észrevettem, hogy ő is gyilkos, és ezt azonnal meg is osztottam pár emberrel. Tettem ezt azért, mert eldöntöttem, hogy egy ilyen gyenge gyilkossal, aki azonnal elárulja magát, nem fogok együtt dolgozni. Hajdú Pétert nem ismertem, soha nem láttam többet tíz másodpercnél semmilyen szereplését, de nem is szimpátia vagy antipátia alapján működtem együtt valakivel, hanem a koncepcióm mentén játszottam” – mondta.
Korom azzal is tisztában van, hogy az ő érzelemmentes taktikázásával megbántott embereket, de meggyőződése, ez a játék ilyen.
“Anger Zsolt kiejtésében is nagy szerepem volt, és úgy érzem, megbántottam, amikor azt mondtam, nem tud hajót vezetni, de az csak egy taktikai húzás volt, hogy felbőszítsem és hibára kényszerítsem. Gyilkos vagyok a műsorban, arra szerződtem, hogy szemétkedjek, ráadásul Zsolt észre is vette, hogy kikezdtem, ezért is kellett őt száműzni. Ez volt a szerep, miközben nagy rajongója vagyok, és csodálatos színésznek tartom” – árulta el Korom, aki mögött egyébként több évtizedes gyakorlat van, mivel játékmesterként számtalan alkalommal vezényelte már ezt a társasjátékot, ami a műsorban egy ideig nagy előny volt számára.
“Meglehetősen kiterjedt szociális életet élek, táborok, közös nyaralások, különböző tréningek egyik eleme volt ennek egy változata, amit mi csak Mesterjátéknak hívtunk és évtizedekig játszottuk” – magyarázta Korom Gábor, akinek a játékostársa volt Kálmán László nyelvész, s a tévés szereplését az ő emlékének ajánlotta.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.