A koronavírus miatt kénytelen bezárni Berlin népszerű szórakozóhelye, a Berghain.

Angela Merkel bejelentése vezetett a bezáráshoz

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is világjárványnak, vagyis pandémiának nyilvánította a koronavírus-járványt, írja a Vice.

Berghain
Bezárják A Koronavírus Miatt Berlin Népszerű Szórakozóhelyét / Fotó: Christophe Martet

Számos nagyobb rendezvény, mint például a Coachella, az SXSW, és az E3 is elmarad. Egy időre pedig a Berghain is bezár.

Elhalasztották a koronavírus miatt a Mission Impossible 7. forgatását

A felvételek hétfőn kezdődtek volna Velencében, a városnak azonban a koronavírusos esetek észak-olaszországi megjelenése miatt a hagyományos velencei karnevált is két nappal hamarabb, kedd helyett már vasárnap be kellett fejeznie. Hétfőn Olaszországban már 220 fölött járt a vírusfertőzöttek száma.

Az ikonikus berlini nightclub a honlapján jelentette be, hogy az egészségügyi krízis miatt április 20-ig bezárnak. A bejelentés azután történt, hogy Angela Merkel figyelmeztetett, hogy akár a németek 70%-a is megfertőződhet a vírussal.

Április végén nyithat ki újra a szórakozóhely

„A jelenlegi egészségügyi helyzet miatt, valamint a dolgozóink, a fellépőink és a vendégeink egészsége érdekében, a Berghain, a Panoráma Bár és a Säule összes előre bejelentett rendezvénye felfüggesztésre kerül a megelőzés miatt 2020 április 20-ig – olvasható a klub honlapján.

https://www.instagram.com/p/B9mi-8vAGbZ/?utm_source=ig_web_copy_link

Mivel Németországban megtiltották az 1000 fő feletti rendezvények megtartását és a klub kapacitása 1500, ezért nem meglepő a szórakozóhely szigorú intézkedése.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.