Ahogy a koronavírus-járvány egyre súlyosabb mértéket öltött március folyamán Európában és Észak-Amerikában is, elérve a több százezres betegszámot, úgy jutott el hozzánk is rövid időn belül több hír kiskamaszok – 12 éves belga kislány, 16 éves francia lány, 18 éves brit fiú –, sőt, egy amerikai csecsemő haláláról. Eddig azt hallhattuk, hogy a gyerekekre nem veszélyes a vírus, most pedig mégis ennyi tragédiáról hallunk hirtelen. Mit tudnak az orvosok a Covid-19 fiatal szervezetekre gyakorolt hatásáról?

Három tanulmány, kevés esetszám

Ha kíváncsiak vagyunk arra, milyen hatással van a jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus-fertőzés a kisgyermekekre, tinédzserekre, ebben az időszakban (2020 április elején) kizárólag kínai orvosok által közölt, kínai gyerekek adataiból készült statisztikákból és tapasztalatokból indulhatunk ki. Az Internazionale összeszedte, hogy melyek a legfontosabb kutatási adatok.

leonardo koronavirus meggyogyult
Leonardo, az egyik legfiatalabb olasz fertőzött páciens, két hónaposan legyőzte a koronavírust / Fotó: Marco Ballarini Facebook

Április elején mindössze három, kínai orvosok által készített, nyugati, tudományos lapban közölt publikációt tanulmányozhatnak az orvosok – mi is ennek a három forrásnak az adatait ismertetjük. A – szerencsére – kevés eset kevés és nem teljeskörű információval is jár, így egyelőre a tudósok sem tudnak még teljes képet festeni a koronavírus gyerekek szervezetére gyakorolt hatásairól. A rengeteg megválaszolatlan kérdés között az is felmerül, hogy a kínai populáción végzett eredmények mennyire alkalmazhatók a nyugati társadalmak számára.

Felépült a koronavírusból egy 102 esztendős olasz nő

Grondona kezelőorvosai a halhatatlan Hegylakóhoz hasonlították a nőt, csodával határos gyógyulása miatt. A reményteljes esemény a genovai St. Martino kórházban történt. Ő lehet a legidősebb ember a világon, aki felgyógyult a Covid-19 által okozott tüdőbetegségből, írja a . – nyilatkozta Dr. Vera Sicbaldi.

Február 24-én jelent meg a Journal of American Medical Associationben Az új típusú koronavírus (Covid-19) járvány jellemzői és legfontosabb tanulságai Kínában címen a legelső cikk a kínai tapasztalatokról. A vizsgált 72 314 esetből 416 páciens volt 10 éven aluli, 549 pedig 10-19 év közötti.

Összesen tehát 965, 0-19 éves gyerek kapta el a vírust, ami a teljes mintának 1,3%-a. Jó hír, hogy a kínaiak nem jelentettek elhalálozást ebből a korcsoportból.

„Nem jelenthetjük ki azonban teljes biztonsággal, hogy a gyerekekben könnyebben lezajlik a betegség, és továbbra is meg kell őket óvnunk a megfertőződés lehetőségétől. Ők is megbetegedhetnek és megfertőzhetnek másokat” – mondta Maria Van Kerkhove, az Egészségügy Világszervezet (WHO) Covid-19 járványügyi operatív vezetője.

Elküldték a kórházból, másnap belehalt a koronavírusba a 30 éves férfi

Ben Luderer feleségének koronavírustesztje még március 19-én mutatott pozitívat, három nappal később pedig már ő is gyanús tüneteket tapasztalt. Sajnos azonban a panaszai egyre rosszabbra fordultak, ezért március 27-én be kellett feküdnie egy, New Jersey-ban lévő, helyi kórházba – írja People magazin . A férfit az orvosok azonnal lélegeztetőgépre kapcsolták.

A Sars- és a Mers-járványok során is, amelyekért szintén a koronavírusok közé tartozó kórokozó felelős, alacsony volt a megfertőződött gyermekek aránya. Azt ma még nem tudjuk, hogy ennek pontosan mi lehet az oka. Jelenleg az a feltételezés él, hogy a fiatalok immunrendszere valamiért jobban ellenáll az új vírusoknak és baktériumoknak, de ezt még nincs bizonyítva. Ugyanakkor az egészségügyi hatóságok tanácsa szerint a gyerekeknek is ugyanazokat az óvintézkedéseket kell betartaniuk a fertőzés elkerülése és a járvány terjedésének megfékezése végett, mint a felnőtteknek.

A gyerekek között nagyon magas a tünetmentesek aránya

A Covid-19 fertőzést a gyerekek is elkaphatják, de a felnőtt és idős populációhoz képest kevésbé hajlamosak megfertőződni és általában könnyebb lefolyású náluk a betegség. A korral egyre emelkedik a fertőzöttek, a súlyos tünetekkel rendelkezők, a kórházi kezelést és az intenzív ellátást igénylők valamint az elhalálozások aránya.

Miért éppen Lombardiában tombol a legerősebben a koronavírus-járvány?

Az olasz médiát is rendkívül foglalkoztatja a koronavírus-járvány minden aspektusa. A napi aktualitásokon túl az utóbbi időben megjelentek olyan cikkek is, amelyek azt kezdték firtatni, miért pont ezen a területen terjedhetett el ilyen mértékben a járvány. Az eddig felmerült tényezőket mutatjuk be. Február 6-án, a Milánótól alig 30 km-re található Lodi közelében kisiklott egy gyorsvonat.

Az Olasz Gyermekorvosok Szövetségének elnöke, Alberto Villani által özölt információ szerint március 19-ig 300 Covid-19 fertőzött gyermekről volt tudomásuk. Szerencsére nincsen köztük sem elhunyt, sem súlyos eset. Március 19-ig összesen 41 ezer regisztrált fertőzött volt Olaszországban.

Az olasz adatokból a gyerekek 0,7%-os aránya a fertőzötteken belül tehát megerősíti a kínai megállapításokat, miszerint alig 1% körülre tehető a gyermekek aránya a regisztrált betegek között.

Március közepén jelent meg a Pediatrics (Gyermekgyógyászat) című szaklapban egy tanulmány 2143 kiskorú páciens esetének elemzése a Covid-19 betegség kapcsán Kínában címmel. Ez is arra jutott, hogy bármilyen korú gyerek elkaphatja a betegséget. A vizsgált mintából 731 klinikai pozitív esetet igazoltak, a fennmaradó 1412 gyanús esetnek minősült. A tanulmány megállapítása szerint nem volt lényegi különbség a nemek között, és túlnyomó többségük (90%) tünetmentes (13%) volt vagy csak enyhe és közepes tüneteket mutattak.

#Repost @repubblica_milano * * * * * * San Bassano, Italy Banksy reinterpretato per raccontare il mondo ai tempi del #coronavirus: su un muro di San Bassano, nel Cremonese, è comparsa l’opera di un anonimo #writer che ha dato una sua personale rilettura della celebre “A girl with balloon” dell’artista inglese. Invece del palloncino a forma di cuore, dalle mani della bambina vola via il virus #Cremona #banksy #arte #streetart #murales #sanbassano #streetartist Seguici su @repubblica_milano: le notizie in diretta anche su Instagram

No Description

A gyermekek 2,5%-ánál állapítottak meg súlyos tüdőgyulladást, amely miatt kórházi kezelésre volt szükségük. Nagyon kis hányaduk (0,5%) került válságos állapotba. Viszont ezen esetek több mint fele egy évnél kisebb volt: tehát főleg a csecsemők számára veszélyes a koronavírus.

A roma orvostanhallgató, aki érthetően elmagyarázza, mit lehet tudni a koronavírusról

Horváth Ernő, a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója az 1 Magyarország kezdeményezésére videóban magyarázza el közérthetően, mit lehet tudni a koronavírus-járványról. – mondja Horváth. Mint mondta, a COVID-19 szerencsétlen időszakban vált világjárvánnyá, hiszen két másik vírus is “idényét éri”. – hívja fel a figyelmet a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója.

A másik potenciálisan veszélyeztetett csoport a krónikus betegséggel élő gyermekeké. Náluk bármilyen fertőzés sokkal nagyobb kockázattal járhat az egészséges társaiknál, de ennek megerősítésére további tanulmányokra van szükség a Covid-19 esetében. A 731 beteg gyermekből összesen hárman kerültek intenzív osztályra vagy volt szükségük gépi lélegeztetésre.

Un piccolo appena nato protetto da una visiera in un ospedale di #Bangkok, #Thailandia, il #2aprile 2020, durante l’epidemia di #coronavirus (foto @[Reuters])

No Description

A harmadik fontos anyag a New England Journal of Medicine szaklapban, március 18-án közölt levél, amely aláírói között többnyire kínai, azon belül is vuhani intézményekben dolgozó gyermekorvosok szerepelnek. 1391 olyan kínai gyermeket vizsgáltak a Vuhani Gyermekkórházban, akik igazolt Covid-19 páciensekkel vagy gyanús esetekkel kerültek kapcsolatba. A tesztek elvégzése után 171 gyermeknél igazolták a fertőzést. Csak 40%-uk volt lázas, 50%-uk köhögött és fájt a torka. Kevesebb mint ötödük (17%) teljesen tünetmentes volt, és a röntgenen sem látszódtak a tüdőgyulladás jelei. Itt is három gyermek került intenzívre vagy volt szüksége lélegeztetőgépre.

Mennyi ideig marad életben az új típusú koronavírus?

Mennyi ideig marad életben az új típusú koronavírus? A koronavírus élettartama A vírusoknak a túléléshez és szaporodásukhoz szükségük van egy gazdaszervezetre. Az emberi szervezeten kívül a koronavírus nem életképes hosszabb ideig. Eddig azonban nem tudtuk, hogy pontosan mennyi ideig élnek túl a különböző anyagokra kerülve.

A kínai orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek könnyebb tünetekkel gyógyulnak ki, és viszonylag magas (13-17%) a tünetmentesek aránya. A szezonális influenza terjesztésében már feltárták, hogyan terjesztik a vírust a gyerekek, a Covid-19 esetében még nem teljesen tisztázott a szerepük. A sima influenza esetében több tanulmány igazolta már, hogy a nevelési intézmények bezárásával csökkenteni lehet a járvány terjedésének sebességét. A Covid-19 esetében nem készülhetett ilyen felmérés, így csupán feltételezték az orvosok, hogy a gyerekek is terjeszthetik a vírust. Csupán ez alapján a feltételezés alapján záratták be a kormányok az iskolákat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.