Nagyon komolyan veszi a lezárásokat Kína a koronavírus kapcsán.

Kínának más a koronavírussal szembeni stratégiája

Vesztegzár alá helyeztek egy négymilliós lakosú kínai várost kedden, miután hat koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a tömeges tesztelés során, és ezzel a hatóságok már gócpontnak minősítették a területet, írja a The Guardian.

Miközben a világ óvatosan nyit, Kína a járvány kezdete óta a zéró koronavírusstratégiát alkalmazza, és többé-kevésbé sikeresen nulla környékén is tartja a fertőzöttek számát. Ezt főként a mostanihoz hasonló durva zárlatokkal érték el eddig is.

A helyi reptéren sem fogadnak járatokat

Az elmúlt 24 órában 29 új esetet diagnosztizáltak az egész országban, ebből hatot Lancsouban, Kanszu tartományi fővárosában.
A lakosok csak akkor hagyhatják el otthonaikat, ha vásárolni mennek vagy vészhelyzetbe kerülnek. A városhatárt szigorúan ellenőrzik az elkövetkező napokban.
Kapcsolódó cikk
Az állami sajtó szerint a busz- és taxiszolgáltatásokat már eddig is korlátozták, és már a helyi reptéren sem fogadnak járatokat.
Október 17. óta összesen 198 beteget találtak Kínában.

Friss hír továbbá a világ másik végéről, hogy hamarosan elkezdhetik a fiatalabb, 5-11 évesek között beadni a koronavírus elleni oltást.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.