Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európának fel kell készülnie a koronavírus-járvány második hullámára.

Súlyosabb lehet, mint az első

Franciaországban a napi halottak száma 300 fölé emelkedett, miközben Szlovénia bejelentette, hivatalosan vége náluk a koronavírus-járványnak. Németország pedig az utazás kapcsán enyhítést kezdeményezne június elején. Minden jel arra utal, hamarosan lecsenghet Európában a járvány. Mindazonáltal a WHO április végi közleményében arra figyelmeztetett, korántsincs vége a járványnak. És most újból megerősítették. Az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója, Hans Kluge a brit The Telegraph újságnak adott interjút, és mint mondta, télen fel kell készülni egy második hullámra. Sőt, súlyosabb lehet, mint az első.

Koronavirus Hirek Magyarorszagon Telen Who
New York-I Járókelő Szájmaszkot Visel / Fotó: Getty Images

Kluge határozottan figyelmeztette a korlátozásokat enyhítő országokat, hogy most „a felkészülés ideje van itt, nem az ünneplésé”.

Euronews által idézett beszélgetésben Kluge arról is beszélt, hogy hogy ez nem az ujjongás, hanem a felkészülés időszaka Európában.

Az influenzajárvánnyal együtt érkezhet ismét

A járvány téli hulláma azért okozhat még nehezebb helyzetet, mert a szokásos influenzajárvánnyal együtt jelentkezhet, ráadásul a két betegség tünetei nagyon hasonlóak.

A The Guardian közben szintén arról cikkez, hogy Donald Trump amerikai elnök részlegesen visszaállíthatja a WHO finanszírozását. Trump április közepén állította le a támogatást, ugyanis szerinte a szervezet nem reagált megfelelően a koronavírus-járványra, ezért tudott világszerte elterjedni a kórokozó.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.