Németország enyhít a koronavírus-korlátozásokon

Ahogyan azt a német belügyminiszter, Horst Seehofer a hét korábbi felében bejelentette, Németország már a héten az utazási korlátozások enyhítéséről döntött.

A schengeni övezet nem EU-tagjaira is vonatkozik a beutazás

A németek terve, hogy június közepéig ismét kialakuljon a szabad mozgás Európán belül. A CNN cikke szerint pénteken a belügyminisztériumi szóvivő, Björn Grünewälder arról tájékoztatta a sajtót, hogy az EU-ból, az Egyesült Királyságból, illetve a schengeni övezetből érkezőknek kizárólag akkor kell majd karanténba vonulniuk, ha olyan országból érkeznek, amiket kiemelt, jelentős mértékben érint a járvány. Az enyhítés vonatkozik a schengeni övezet nem EU-tag országaira – Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc – is.

/ Fotó: Getty Images

A fenti területeken túlról érkezőknek továbbra is kötelező a kéthetes karantén állampolgárságtól függetlenül. Így akár egy német állampolgárt is 5000 ezer euróig terjedő büntetéssel sújthatnak, ha 72 óránál hosszabb ideig tartózkodott a kedvezményezett körön kívüli országok valamelyikében, és a határátkelő-állomásról nem egyenesen az otthonába megy.

Minta lehet a német modell

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőre spanyol, olasz, osztrák, görög, horvát, portugál, máltai, szlovén, ciprusi és bulgáriai nagykövetét “hívta meg”, hogy megtárgyalják egy videokonferencián, hogyan szabályozhatnák le az utazási szezonra az enyhítéseket, és a határok megnyitását. Mindazonáltal pénteken Szlovénia bejelentette, hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány az országukban. Bár előtte való napon, csütörtökön a franciáknál 300 főre emelkedett a halottak napi száma.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból