Beszámolók a karanténból és a frontvonalból: így élik meg az olaszok a koronavírus-járványt

Egész Európában egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak a kormányok a járvány megfékezése érdekében: határok lezárása, boltok és vendéglátóhelyek bezárása, kijárási tilalom lép érvénybe. A digitális távoktatással és az otthoni munkavégzés lehetőségével a legtöbb ember még csak most szembesül és ismerkedik. Az olaszok picit előttünk járnak: náluk március elején zártak be az iskolák és március 12-től országos karantén és kijárási tilalom van érvényben. 

Kiürült az iroda vs csúcsra járatott kórház

alessandro cristian milano
Cristian Monaco és Alessandro Agnoli / Fotó: Corriere della Sera

Cristian Monaco (32 éves orvos): Mi eddig nagy társasági életet éltünk a barátainkkal. Most komolyan át kellett szervezni az életünket, a munkánk miatt is. Radiológus diagnoszta vagyok, pár hónapja szereztem meg a szakvizsgámat.

Az osztályunkon is teljesen felfordult az élet, hogy képesek legyünk kezelni a koronavírus miatti vészhelyzetet. Úgyhogy most leleteket, orvosi jelentéseket írunk, a betegfelvételnél segítünk elkülöníteni a gyanús eseteket.

Nem csak a mindennapok, a rutintevékenységek változtak, hanem a jövőbeli terveinket is felforgatta a járványhelyzet. Kimaradnak utazások, nem tudjuk még, hogy fogunk tudni szabadságra menni, és úgy egyáltalán, hogy tervezhetünk a jövőnkkel. És ez sem kis probléma.

Alessandro Agnoli (32 éves szerkesztő): Nálunk a kiadónál hatalmas, egy légterű irodában dolgozunk, ahol a különböző szerkesztőségek munkatársai, újságírók, grafikusok, és mi szerkesztők is mind együtt vagyunk általában. Most teljesen kiürült az iroda, mindenki otthonról végzi a munkáját. Néha azért be kell mennem, de nagyon furcsa látni, hogy az a nagy tér, ahol mindannyian együtt agyaltunk, ötleteltünk a projekteken, most teljesen kihalt. Mindenesetre, ha már túl leszünk ezen az egészen, az lesz a legelső, hogy elmegyünk meglátogatni a húgomat és a barátját, akik Londonban élnek. De természetesen ez attól is függ, a többi országban hogy alakul majd a járványhelyzet.

A tapasztalt ápolónő a járvány egyik gócpontjából

Rimozione Casco C-PAP

Istruzioni Rimozione Casco C-PAP per reparti di degenza Emergenza Covid-19

Maria Cristina Settembrese (54 éves milánói ápolónő a Radio Capital riportereinek nyilatkozott): A milánói San Paolo Kórház fertőző osztályának szubintenzív részlegén dolgozom, február óta koronavírusos pácienseket ápolok. Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy ezek a beteg emberek mennyire szenvednek. Nagyon sokan sajnos meg is halnak, nagyon rossz körülmények között.

Itt bent az osztályon teljesen magukra maradnak, egyedül vannak, hiszen rokonuk vagy ismerősük nem jöhet be látogatni, megfogni a kezüket. Teljesen kiszolgáltatott módon, lélegeztető sisakokban fekszenek. Ez azt jelenti, hogy nem tudnak beszélni, nem tudnak semmilyen képernyőt sem nézni.

Csak mi, az egészségügyi személyzet vagyunk nekik. Ha belépünk a szobájukba, felderülnek. Mi segítünk nekik kapcsolatba lépni a szeretteikkel: felolvassuk nekik a beérkezett üzeneteket, válaszolunk rá a nevükben, skype-on felhívjuk a rokonokat. Mindez nagyon embert próbáló. Harmincnégy éves pályafutásom alatt ilyet még sosem kellett csinálnom. Codognóban (az egyik legelső karanténba került gócponton) önkéntesként mintákat vettem le a tesztekhez, akkor ott teszteltek minket. Most már csak akkor, ha tüneteink vannak. Ezért én most önkéntes karanténban élek. A családomat csak az ablakból láthatom.

Szervezés és jó időbeosztás: otthonról dolgozni két kisgyerek mellett

Alessia: “Lo smart working con due figli. E mio marito in un’altra città”

Alessia Fava, 45 anni: “All’inizio non sapevo come fare, poi per fortuna mi hanno permesso di lavorare in smart working. Ma ho dovuto mettere a punto un’orga…

Alessia Fava (45 éves, egy 3 és egy 7 éves kisfiú anyukája Rómából): A Sapienza Egyetem mérnöki karán dolgozom. Mivel a férjem csak hétvégenként van itthon, a legelején kivitelezhetetlennek tűnt, de aztán a kezdeti pánik után némi szervezéssel sikerült mindent megoldalni. Két kisgyermekem van, ők ketten már jól eljátszanak egymással. Azzal, hogy nem kell suliba, oviba meg a munkahelyre rohanni reggelente még időt is nyerünk. Kettéosztottam a lakást: van a dolgozó rész és a játszós. A mélyhűtőnk tele van korábban készített, lefagyasztott kajákkal, így az ebéd gyorsan megoldható. Számomra hatalmas élmény, hogy most olyan helyzetekben látom őket, ahogy egyébként sosem, amikor suliban-oviban vannak.

Arra törekszem, hogy a napirendjük állandó maradjon. Mindig ugyanabban az időben kelünk fel hétköznap, aztán kitalálok valami olyan elfoglaltságot, amit szívesen és önállóan végeznek. Ekkor tudok leülni a gép elé dolgozni.

A félelmeimet próbálom elrejteni előttük, mert a mi felelősségünk, hogy megóvjuk a gyerekeinket, úgyhogy nem mutathatom ki előttük, mennyire nyomaszt engem is a bizonytalan jövő. De tudom, hogy a helyzet javulni fog, muszáj ebben bíznunk. Úgyhogy áthidalható ez a félelem, főleg mert a gyerekek nagyon optimistán tekintenek a jövőbe.

Az Ápolók Szövetségének drámai videója

L’appello degli infermieri: “Siamo stremati e siamo pochi, chiudetevi in casa”

La campagna “Io resto a casa” della Federazione Nazionale delle Professioni Infermieristiche L’appello accorato degli infermieri che raccontano la vita in co…

Nincs már több időnk. Elfogytak az ágyak, nem tudjuk hol elhelyezni a betegeket. Kénytelenek vagyunk több alkalommal is használni az egyszer használatos védőfelszereléseket. Állandó veszélyben vagyunk. Tudjuk jól, hogy minden nap kitesszük magunkat a fertőzés lehetőségének. Állandóan attól rettegünk, hogy hazavisszük a fertőzést a családunknak. Már nincs időnk sírni sem, csak a hosszú, embert próbáló műszak legvégén.

Minden nap úgy szembesülünk a halállal, hogy nincs módunk méltósággal elbúcsúzni az elhunytaktól, mert az emberek magányosan, a szeretteiktől távol halnak meg.

Nagyon le vagyunk terhelve, nagyon kevesen vagyunk, a kórházakban és a terepen is. Úgy megyünk a betegek közé, mintha fegyver nélkül küldenének katonákat a csatába, már nem vagyunk képesek a kezelés alapvető szakmai előírásainak sem megfelelni. Ha nem fékezzük meg ezt a lavinát, azért nagyon súlyos árat fogunk fizetni. Kórházak kellenek, szakemberek kellenek. Azonnal. Most. Nem holnap. De rátok is szükségünk van, kedves honfitársaink. Kérünk benneteket, maradjatok otthon! Ahányszor kiléptek az ajtón, annyiszor adtok esélyt a vírusnak, hogy rátok találjon. Erre már nincs időnk.

A gimnazista, aki nem tudja, mi lesz az érettségivel

Giacomo, lo studente del liceo preoccupato per la maturità: “Chissà come sarà, siamo un po’…

Lo studente fa lezione da casa per via dell’emergenza coronavirus: “La quotidianità è stata stravolta” Giacomo è uno studente di un liceo scientifico di Piac…

Sziasztok, Giacomo De Paoli vagyok, 19 éves, Piacenzában élek. Idén a diákok képviselőjének is megválasztottak a suliban, szóval az egész évfolyam nevében is beszélek. Ötödikes vagyok egy reál gimiben, tehát idén fogok érettségizni. A koronavírus jól bekavart nekünk: itthon kell maradnunk, mert bezártak a sulik. Szerencsére a mi iskolánk halad a korral, és tudunk itthonról tanulni.

Minden reggel 9-kor kezdődik a tanítás, szóval 8:55-kor felkelek, bekapcsolom a gépet és elkezdek tanulni, akár az ágyból is.

A családban öten vagyunk, ebből két tanár, a szüleim. Az egyik lánytesóm szintén ebbe a gimibe jár, ő is így tanul most. A kishúgom felsős az általánosban, neki nincs ilyen tanulási lehetősége. A napi rutinunk teljesen megborult, nem találkozhatunk az osztálytársakkal, nem tudunk személyesen kapcsolatban lenni a tanárokkal, ez így nagyon más. De ami a legjobban aggaszt, és most diákképviselőként is beszélek, mert ez minden végzős középiskolást foglalkoztat most Olaszországban: hogy fogunk így leérettségizni? Ettől egy kicsit tartunk, de remélem, hogy a tanárok is megértik. Remélem, hogy mihamarabb szabadulhatunk innen, mert már nagyon nem bírom itthon egy fedél alatt a tesóimmal.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból