Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója mindenkit figyelmezetett hétfőn, Genfben tartott sajtótájékoztatóján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Nem dőlhetünk hátra

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kiemelte, hogy a szakosított ENSZ-szervezet aggódik az Afrikában, Kelet-Európában, Latin-Amerikában és egyes ázsiai országokban tapasztalt tendenciák miatt.

“Hosszú út áll előttünk, és sok munkát kell még elvégeznünk” – mondta. Súlyos aggodalmának adott hangot a járványnak az egészségügyi szolgáltatásokra gyakorolt negatív hatása miatt, különös tekintettel a gyermekekre.

Koronavirus Magyarorszag Who
/ Fotó: Mónus Márton

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója kijelentette: ha az országok túl korán könnyítenek a korlátozásokon, előállhat olyan helyzet, hogy ismét be kell vezetni a karantént. A korlátozásokat csak lassan, megfontoltan és ellenőrzött módon lehet feloldani – adta közre szavait az MTI.

Figyelik a nemzetközi gyakorlatokat

Magyarországon május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Ez a dátum a lehető legkorábbi tetőzési nap, és ekkor a védekezésnek a lehető legmagasabb fokon kell állnia.

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust Ajánlásokat tett közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) arról, milyen alapvető szabályokkal csökkenthető annak esélye, hogy valaki megfertőzödjön koronavírussal. A tüdőgyulladást okozó kór halálos is lehet.

A pontos tetőzési napot nehéz megmondani – jelezte, hangsúlyozva, hogy folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő hetekben. Megismételte, figyelik a nemzetközi gyakorlatot, elsősorban Dél-Németországot és Ausztriát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.