Katonai szállítójárművek konvoja vonult végig az éjjel Bergamo, a koronavírusjárvány egyik gócpontjának központján. 

A krematóriumok megteltek

A Sky News tudósítása szerint a hadsereget azért kellett bevetni, hogy el tudják szállítani a városból a halottakat, akiket a helyi krematóriumok már nem tudtak befogadni.

Koronavirus Olaszorszag Katonai Szallitas Halottak
Olasz Katonák Ellenőrzik A Milánói Vonatállomást / Fotó: Getty Images

Az egyik leggazdagabb olasz városban már legalább 93-an vesztették életüket a járványban, miközben még nem is látni a végét: minden nap meredeken emelkedik még mindig a fertőzöttek száma.

Beszámolók a karanténból és a frontvonalból: így élik meg az olaszok a koronavírus-járványt

Cristian Monaco (32 éves orvos): Mi eddig nagy társasági életet éltünk a barátainkkal. Most komolyan át kellett szervezni az életünket, a munkánk miatt is. Radiológus diagnoszta vagyok, pár hónapja szereztem meg a szakvizsgámat. Az osztályunkon is teljesen felfordult az élet, hogy képesek legyünk kezelni a koronavírus miatti vészhelyzetet.

Giorgio Gori, Bergamo polgármestere szerint a halálos áldozatok valós száma jóval magasabb lehet a hivatalosnál, mert sok covidos tünetet mutató beteg még azelőtt meghalt, hogy tesztelték volna.

5 helyszínre szállították el a halottakat

“A város krematóriuma teljes kapacitással, szünetmentesen napi 25 holtestet tud elhamvasztani. Nyilvánvaló, hogy nem képes megküzdeni az elmúlt napok számaival” – közölte a Sky News-zal a helyhatóság egyik szóvivője.

No Title

It doesn’t exist a word to define this image.Those military trucks across Bergamo are carrying coffins to other cities of Lombardy region so to proceed with cremation process, as the city and cemetery morgue can’t take the overload.This is how far #coronavirus went pic.twitter.com/SkvdLZdlic

A hadsereg most Modenába, Acqui Termébe, Domodossolába, Parmába és Piacenzába szállította el a holttesteket.

Ha kíváncsi vagy, hogyan terjedt el ilyen drasztikusan Olaszországban a járvány, ebben a cikkünkben írtunk róla.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.