Egy szilveszteri ünneplés balul sült el, miután a rendőrség feloszlatott egy 50 fős orgiát Barcelona közelében.

Külföldiek voltak a házigazdák

A rendőrséget azután riasztották a szexpartihoz, hogy két résztvevő véletlenül bekopogtatott az egyik szomszéd ajtaján – írja a Daily Star. A szilveszterkor hatályos spanyol korlátozások értelmében legfeljebb 10 fős csoportok találkozhattak volna. Hajnali 1 és 6 óra között kijárási tilalom volt érvényben.

A bordélyházat a Barcelona melletti LIica d’Amuntban találták meg, ahol 50-70 embert azonosítottak, akik most pénzbüntetésre számíthatnak. A beszámolók szerint a bulit amerikaiak tartották, akik szexmunkásokat béreltek fel egy jókedvű évkezdés reményében.

Nagy bulik, de a az omikron esetszámok nőnek

Az orgiáról szóló híreket beárnyékolja a koronavírus új változata, az omicron, amely végigsöpör Európán jelenleg. Rekordszámú esetet jelentettek számos országban, köztük Magyarországon is.

Nem ez volt az első eset, amikor hasonló jellegű szexpartikra kellett lecsapnia a rendőröknek. Februárban is razziát tartottak egy bordélyházban, ahol 19 franciát találtak, akik csak ezért léptek át a határon.

39 fogadó és 21 szexmunkás között voltak egy szállodában, mindössze 20 mérföldre a francia határ túloldalán, Capmanyban –emlékeztetett a Daily Star.

Ugyanezen a héten a francia rendőrség feloszlatott egy 100 fős orgiát Párizsban a covid-korlátozások megsértése miatt.

De tavaly februárban szintén hasonló eset történt Párizsban. Február végén több mint 81 embert állítottak elő, akik orgián vettek részt a kijárási korlátozás idején.

Magyar viszonylatban is történt hasonló eset, amikor Szájer József, a Fidesz akkori EP-képviselőjét elfogták Brüsszelben, amint egy homoszexuális orgiáról az ereszcsatornán menekült a rendőrségi rajtaütés során.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.