Öt órát kellett várniuk az indulásra a Londonból Barbadosra tartó repülőjárat utasainak, miután a pilóta kapott egy üzenetet, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje, és így helyettesítést kell keresni az útra.

Órákig kellett a gépen várakozniuk

A gép egyik utasa, Darcy Bourne osztotta meg TikTok-videóban a kellemetlen történetet, amiről a 24.hu is írt. A gép eredetileg 10 órakor indult volna, az utasok 9-kor szálltak fel. Nem sokkal 11 óra előtt jelentette be a pilóta, hogy a teszteredménye miatt további késésre lehet számítani, és senki sem hagyhatja el az utasteret sem, amíg meg nem oldják a helyzetet.

Bourne következő videójában már a váróteremből jelentkezett, mivel az órákig tartó várakozás után mégis leengedték az utasokat a repülőről. Mindenki kapott egy négyfontos (körülbelül 1700 forint) étkezési utalványt.

Rummal kárpótolták az utasokat

Az utasokat öt óra várakozás után tájékoztatták, hogy kiderült, a pilóta teszteredménye téves pozitív volt, így folytathatják az utat. Így a beszállástól számítva 17 óra múlva érkeztek csak Barbados fővárosába, Bridgetownba.

9 óra körül szálltunk fel a gépre, és 10 órakor kellett volna felszállnunk. Délelőtt 10:45-kor azt kérdeztem: »Mi folyik itt?«. A pilóta ekkor bejelentést tett, és azt mondta: »Hé srácok, sajnálom, pozitív lett a Covid tesztem«. De mi sem hagyhattuk el a helyünket. Eltelt három óra, és még mindig a helyünkön ültünk. Nem ehettünk, nem mozoghattunk. Az emberek kezdtek randalírozni, ezért leengedtek minket a gépről, és 4 font értékű étkezési utalványt adtak nekünk. A repülőtéren még egy vizet is alig lehet kapni 4 fontért. Aztán két órával ezután, tehát úgy öt órával később, azt mondták, hogy téves pozitív eredmény. Sosem volt Covidja. Szóval visszatértünk a gépre, minden rendben, kivéve, hogy az étel elromlott, ki kellett dobniuk a tízórás repülőútra szánt ételünket

idézte a Mirror Bourne-t egy harmadik, azóta törölt videóból.

No Title

No Description

Az utasok ugyan így étel nélkül maradtak, mindenki kapott egy üveg rumot kárpótlásul.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet