A koronavírus-járvány súlyos károkat okozott a gazdasági élet szereplőinek, ebbe beleértve az utazási- és az idegenforgalmi iparágakat is. Az Airbnb alapítója úgy véli, a pandémia következményeként az utazási szokások jelentős mértékben megváltozhatnak.

Pár hét alatt összeomlás?

Brian Chesky, az Airbnb oldal társalapítója az amerikai CNBC hírcsatornán látható adásában egy Deirdre Bosával folytatott interjúja során elárulta, véleménye szerint a koronavírus nem vet véget az utazásnak, mindössze átformálja a szokásainkat.

Brian Chesky
Brian Chesky, Az Airbnb Alapítója / Fotó: Mike Hutchings

Az Airbnb oldalt 2008-ban alapította Brian Chesky Gebbia és Nathan Blecharczyk közreműködésével. Az oldal több más hasonló szolgáltatást nyújtó alkalmazással együtt azonban jelentős bevételt vesztett a koronavírus-járványt követő kijárási- és utazási korlátozásokból kifolyólag.

Az alapítótag elárulta, 12 éven keresztül dolgoztak az Airbnb kiépítésén, és mindössze négy-hat hét alatt elvesztettek mindent.

Chesky szerint az emberek újra utazgatni kezdenek, amint lehetőségük lesz rá. Így erről a hagyományról nem kell lemondanunk, mindössze a szokásainkon kell változtatnunk.

Jelentős változások

Brian Chesky szerint a koronavírus-járványtól való félelem folytán az emberek kisebb turisztikai központokat fognak meglátogatni az ismert világvárosok helyett. A látogatók így a megszokottnál jobban megoszlanak majd. Azonban nemcsak a kisebb városok kerülnek reflektorfénybe, hanem a belföldi utazások is. Chesky elmondása szerint az idei év júliusában tervezett foglalások száma megegyezik a tavalyi mennyiséggel. Mindez a belföldi utazásoknak köszönhető, írja a Dezeen. Chesky meglátása, hogy az emberek a nyár folyamán szeretnék átlépni házuk küszöbét egy kellemes kiruccanás reményében, de ezzel párhuzamosan szeretnék biztonságban tudni magukat a határ átlépése és a repterek látogatása nélkül.

Föld körüli utazás – A világ legfontosabb eseményei három percben

Föld körüli utazás – A világ legfontosabb eseményei három percben Egy tenyésztő központ munkatársa vizsgálja a gondozójába ijedten kapaszkodó makákóbébit. A szent város most rendkívül kihaltnak tűnik.

Az Airbnb sorsán azonban nemcsak a belföldi turizmus, de az otthonról végzett munka is segíthet. Az építészek és a tervezők megpróbálták továbbá megjósolni azt is, hogy a szállodák kivitelezésén mennyiben változtat a vírus-helyzet. A fokozott tisztaság biztosítása például elengedhetetlen lesz a továbbiakban. A koronavírus elleni védőoltás lehetőséget biztosítana a gond nélküli utazáshoz is, három lehetséges oltóanyagot már embereken is tesztelnek. Vannak azonban olyanok is, akik nem hisznek a koronavírus további terjedésében, a második-hullámot mindössze spekulációnak tekintik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.