Úttörőként számon tartott debütlemezét 2006-ban adta ki a Trentemøller, majd ezt másik három követte. A 2013-as Lost remekül megörökített minden mozzanatot és hangulatot, amitől Trentemøller az egyik legjobb koncertelőadó.

Kezdetekben különféle indie-rock zenekarokban zenélt Anders Trentemøller dán születésű zenész, ám egyre inkább átpártolt az elektronikus zene lenyűgöző világába.

Alapvetően szintetizátoron és zongorán játszik, szóval a billentyűk az ő asztala. Az első két lemezen rengeteget küzdött és kísérletezett azzal, hogy úgy hangozzon, mintha gitáron játszana. Állandóan állítgatta, tekergette a dolgokat, és végül sokan el is hitték, hogy amit hallanak, valóban gitárral lett feljátszva. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a gitárosát kéri meg, segítsen néhány apró részletben, de alapvetően jobban szereti maga megoldani ezeket a helyzeteket.

Sokan, főleg a Lost című harmadik stúdió albuma előtt, inkább a remixeiről ismerték.

Egy interjúban Trentemøller elárulta, hogy igenis nagyon zavarja mindez. De inkább szeretne a saját zenéjére koncentrálni, és mindent megtenni, hogy inkább azon legyen a hangsúly a befogadókban.

A koncerteken például eléggé evidens, hogy nem játsszuk a remixeimet, így néha van olyan, hogy a közönségben meglepődik valaki. De tapasztalataim szerint általában nem akadnak fent ezen, hanem élvezik a zenémet. Persze az is valami, ha valaki legalább ezeket a remixeket ismeri, de nem szeretném, hogy csak erről ismerjenek, éppen ezért nem is készítek mostanában túl sokat. 

– mondta egy 2014-es interjújában.

Azonban az említett 2014-es album után már inkább a saját zenéire koncentráltak a rajongók. Ennek méltó folytatása pedig most következett el, a szeptemberben saját kiadásban megjelent Fixion még annyira friss, hogy ropog. Az új lemezen természetesen minden rajta van, ami a dán zenészt jellemzi, a végeredmény pedig valami egyedülállóan dallamos és sötéten romantikus egyveleg. A fő motívuma továbbra is Anders kifogyhatatlan szenvedélye a műfaji határok eltiprása iránt, mindezt úgy, hogy a saját maga által kreált egyedülálló skálán marad, aminek egyik vége a lágy, minimalista szinti-dallam, a másik pedig a kőkemény elektro-punk. 

Addig hangolódjunk a lemezbemutatóra:

Az igazán eklektikus, mégis trentemølleres új anyag apropóján pedig újra Magyarországra látogat. Az élőben öttagú zenekarrá alakuló formáció mind zeneileg, mind vizuálisan olyan show-t ígér, hogy utána még elég sokáig kereshetjük az állunkat.

#weboldal | #facebook | #instagram | #tumblr

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. február 8. – szerda – 19 óra

Helyszín: Dürer Kert

Jegyár: 7. 500 HUF – elővételben: 6. 500 HUF

Fotók: Trentemøller hivatalos Facebook-oldala

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet