Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerző a brit fővárosba utazott a Turnéstart Londonban című koncertje miatt. És ha már ott járt, akkor a vlogján elmondta, olyan a ködös Albion, mintha Mozambik lenne.

Londoni magyarként már hetek óta tudtam a Facebook-hirdetésekből, hogy Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerző Turnéstart Londonban címmel koncertet ad. Ismerve őt a médiában, a megnyilvánulásait, felötlött bennem, hogy talán egy Lázár János 2.0 is készülhet. És így lett.

Kovács Ákos London Lázár János Turnéstart Londonban
Kovács Ákos Zeneszerző / Fotó: Horváth Péter Gyula

Kovács Ákos vlogjának újabb epizódjába lehet betekinteni, amelyben azt mondja, olyan a brit főváros bizonyos része, mint Kazincbarcika vagy Mozambik. Talán a romákra és a színes bőrűekre céloz?

Londonban plakátokon olvashatjuk depresszióban szenvedő és öngyilkossági kísérlet-túlélő férfiak üzeneteit

A Mother London a Samaritans öngyilkosság megelőző szervezet Igazi emberek, igazi történetek projektjét karolta fel. A szervezet arra bíztatja a nehézségekkel küszködő férfiakat, hogy kérjenek segítséget a honlapjukon vagy ingyenesen hívható segélyvonalukon keresztül. A Samaritans felmérésében kimutatta, Angliában, Skóciában és Wales-ben a 20 és 59 év közötti férfiak 41 százaléka inkább megtartja magának a problémáit, minthogy segítséget kérjen.

A 6 és fél perces videóban kinéz a londoni maratonra, istentiszteletre és metrózik is a koncertezés mellett. Stratford Center környékén realizálja, hogy ott nem csak fehér emberek élnek. Így azt a következtetést vonja le, hogy:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez olyan, mintha Kazincbarcikán lennénk vagy Fehérgyarmaton, csak teljesen más. Európa jövőjéről lehetne elmélkedni, gyerekek. Olyan, mintha Mozambikban lennénk, vagy nem tudom, Líbiában.[/perfectpullquote]

A maraton végeztével betéved a helyi metrómegállóba. Ott látja, hogy plakát jelzi, jelentse az állampolgár, ha valami gyanúsat lát. Az istentiszteleten tapasztaltak miatt pedig elképed, hogy emberek sétálnak. És amint színes bőrű nővel beszélget, már prekoncepciót gyárt, hogy gospel is terítéken lesz.

AkoxVlog ::19E02 * TURNÉSTART LONDONBAN

Korda György örökbecsű műve, a Reptér, ezúttal duett formában, mind the gap, jelentsük szépen a gyanus viselkedést, villanásnyi képek a maratonról és a Westm…

A videó, amely néhány kivételt – saját koncertje és a londoni maraton első fele – leszámítva lejáratásról szól, tulajdonképpen egy lágyabb Lázár János 2.0.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.