A Másik Produkció által színre vitt, Marie Jones: Kövek a zsebben (Stones in his pockets) című előadást néztem az Aranytíz Kultúrházban október végén. Az először 1996-ban bemutatott népszerű darabot Kálloy Molnár Péter fordította humorosan és közérthető módon.
A játéktér 2-3 sorban körbe van rakva székekkel, a színpadra is felfért még egy sor. Sok az érdeklődő a Kövek a zsebben című előadásra, alig látok üres helyet. Díszlet nincs, a földön bőröndök találhatóak. Az est két főhőse, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor a terem sarkából érkezik bőrönddel a kézben, hahotázva. A színészeken egyenruha: farmer, világos ing, hózentróger, bőrcipő.
Írországban járunk, ahol Charlie Conlon és Jake Quinn egy amerikai film forgatására invitál minket, amelyben statisztaként dolgoznak. A pörgős, rendkívül szórakoztató dialógusok során a két szereplő szokatlanul ritka felkészültségükről, karizmatikus ábrázolásmóddal tesz bizonyságot. A statisztákból főszereplő válik.
Az öniróniát sem nélkülöző, magával ragadó atmoszféra nem távolságtartó, szinte az első pillanattól forgva megteremtődik, még a csekély képzelő erővel bíró néző előtt is elképesztő díszleteket, hangulatokat rajzolnak fel játékukkal.
A Kövek a zsebben összes szereplőjét Charlie és Jake alakítja, az öreg és tapasztalt statisztát, rendezőt, a színésznőt, sztárt, kocsmárost, papot, rendezőt és még sorolhatnám. A bőröndökből könnyen a jelenetekbe illeszthető díszlet születik, villámgyorsan asztallá, bárpulttá, kamerává alakulnak. A gazdagon felvonultatott karakterek ábrázolása nem válik felszínessé, ha az ember elkapja a fonalat az előadás elején, akkor elképesztő, gondosan megszerkesztett utazásnak lehet a részese. Olykor úgy érzem, mintha egy színész mesterség vizsgán ülnék. Vajon megbírkóznak-e a rengeteg szereppel és különböző hangulatokkal tarkított kihívásokkal a játszók? Jászberényi Gábor rendezése belakja a teret, energetikusan vibrál, természetes és közvetlen előadásmódjával pedig már-már zavarbaejtően sokszínű.
Ez az előadás elgondolkodtatva szórakoztat. A két összeszokott színész játéka hitelesen teremti meg az elszegényedett helyi lakosok álmodozó miliőjét, ahol mindenki az Újvilágból érkezett, nagy, amerikai produkciótól várja a szerencséjét. Azonban úgy érzem, hogy a rendezés célja inkább a felhőtlen szórakoztatás. A sok váltás és a rengeteg karakter felvonultatása komoly figyelmet igényel, és amikor egy kicsit ellankad a tekintetem, belefeledkezek egy megidézett hangulatba (ilyen volt például Neil Young zenéje), akkor elterelődik a figyelmem a cselekményszálról.
Kicsit olyan, mintha egy kocsmában ülnék a barátaimmal, és valaki parodizálna valakit.
Eszköztárukból néha elég egy hangszínváltás vagy egy gesztus, egy mozdulat, és azonnal tudom, hogy karakter váltás történt, de van, amikor nem egyből, az első pillanatban derül ez ki.
De ez nem zavaró, sőt. A figurák sokszor feltűnnek, a visszatérő karakterek ilyenkor inkább hangulatfokozó szerepet töltenek be. A két színész lubickol a szerepekben. A cselekmény során meglepően plasztikusan ábrázolódik Írország vergődése, amikor egy statiszta öngyilkosságot követ el egy sikertelen casting után. Az új és a régi értékek farkasszemet néznek egymással, az amerikanizálódás és a tradíciók csörtéje zajlik előttem, és eszembe jut, hogy milyen sok azonosság van ír és magyar sors között. A két egyszerű fickó tragikomikus hangja hátborzongatóan kiáltja bele az ötödik kerületi októberi ködös estébe 2017 vége felé:
A tehetség szexis, főleg ha semmi másod sincs.
Jászberényi Gábor játékával bebizonyítja, hogy még akkor is igaz ez, ha másod is van, és komolyan veszel minden egyes lélegzetvételt a színpadon.
Ez az előadás egy rejtett kincs a városban és az egész országban is egyben. A kiforrott műsor nem csak a színpadon látva érvényes, a színészek között a magánéletben is működik a kémia. Az alkotók magasra emelik a lécet, de megugorják azt. Nem könnyű feladat több különböző karaktert szimultán játszani, beszélgetni, ordítani, elcsendesedni és előadni magad úgy, hogy az nyomon követhető, élvezhető és következetes legyen.
Nagyfokú érzelmi inteligenciát, önismeretet és odafigyelést követel az összjáték olyankor. Az egységes előadás életszerű és hiteles, határozottan érdekes, újszerű és értékes. Igényesen és alaposan kidolgozott karakterekkel repít el, majd dob vissza a valóságba. Érdekes módon mindezt egyáltalán nem távolságtartó módon teszi. A nézők is bevonódnak a jelenetekbe, szavazhatnak is akár, habár a részvételi színházelemeknek inkább csak hangulatteremtő funkciója van.
A színészek szeretik ezt az előadást, és ez minden pillanatán érződik, lejön. Szívből játszanak. Az egyedüli téblábolást a bő másfél óra alatt egyedül akkor tapasztaltam, amikor a szerencsések leguríthatnak egy korty whiskeyt a két életvidám színészzel az előadás végén. Az előadás szinte ordít azért, hogy még inkább reflektorfénybe kerüljön, és hogy szélesebb körben is megismerhesse a közönség. Tökéletes alapja lehetne például egy színész mesterség oktatási anyagnak, a mobilitása révén (minimális kellékek- négy bőrönd, nulla díszlet) bárhova elvihető, parkba, kocsmába, katedrára, fesztiválra.
Szereplők: Jászberényi Gábor, Gulyás Hermann Sándor
Rendezte: Jászberényi Gábor
A MÁSIK PRODUKCIÓ előadása a Kövek a zsebben.
