Követem Közélet Kövér László: "Soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!"

Kövér László: “Soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!”

Promóció

Kövér László szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy “soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”. Az Országgyűlés elnöke ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.

Mentalitásváltásban vagyunk a házelnök szerint

Promóció
- Advertisement -

A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának megnyitóján – 2018 decemberében Székesfehérváron egyébként már kiállította ezen műveit –, a Pesti Vigadóban tartott eseményen kiemelte: 1990 után harminc évvel a felénél jár az ország annak a mentalitásváltásnak, amely a tanuljunk meg kicsik lenni helyett a “tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni” gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává.

Hálásak vagyunk Jankovics Marcellnek, hogy megrajzolta nekünk a nehezen elmondhatót, és Az ember tragédiája után megjelenítette számunkra képekben a magyar ember tragédiáját is, amelybe a korábban megjelent könyv után e kiállításon is betekintést nyerhetünk

– mondta az Országgyűlés elnöke.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke / Fotó: MTI

Kövér beszédében hangsúlyozta: az elmúlt száz esztendőből 55 éven keresztül nemzetellenes vagy a nemzet iránt közömbös politika gyakorolta a főhatalmat Magyarországon, csak 45 esztendő adatott eddig a nemzeti politikának, hogy kormányzati eszközökkel éljen. Hozzátette: Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is.

Többször, súlyosabbakat

“A nemzet történelmi emelkedése vagy zuhanása mindig a szellemiekben kezdődik, a politikában folytatódik, és legvégül mindig egyértelműen a honvédelemben teljesedik ki, mindig fehéren vagy feketén, mindig mellébeszélés nélkül” – szögezte le az Országgyűlés elnöke.

A politikus kitért arra, hogy a magyarság történelmében többször szenvedett elkerülhetőnek látszó, mégis tragikus következményekkel járó vereségeket – Muhi, Mohács, Majtény, Világos –, de ezen helyzetekben korábban soha nem volt olyan cselekvésképtelen állapotban, mint Trianon küszöbén, 1918 őszétől 1919 őszéig. Mint mondta, erre az időszakra teljesedett ki a magyar önvédelmi képesség szétzilálása.

Ilyen körülmények között szakadt elődeink nyakába az első világháború, Károlyi és páholytársai elévülhetetlen haza- és nemzetárulása, utánuk pedig a bolsevik terrorbanda tobzódása

– fogalmazott.

A Fidesz az egyetlen párt, amely nem volt hajlandó emlékezni Trianonra

Vajon emlékeznek-e még arra a Fidesz hívei – határokon innen és túl -, hogy Orbán Viktor és a Fidesz 1990. június 4-én kivonult a parlamenti ülésteremből a trianoni megemlékezés egyperces néma gyászszünete alatt? A korabeli parlamenti jegyzőkönyvbe aznap a következőket jegyezték fel, írja a Hírklikk: „Elnök: Tisztelt Képviselőtársaim!

Kövér azt mondta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nemcsak tagjainak művészeti önmegvalósításához biztosít keretet, hanem arra is hivatott, hogy a 21. századi magyar szellemi önvédelem egyik bástyája legyen.

“Végre felfelé lógunk ki”

A Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező Jankovics Marcell Trianon című kiállítása a tavalyi székesfehérvári bemutató után most Budapesten is több száz grafika segítségével 1526-tól tekinti át a magyar történelemnek a trianoni békeszerződésig vezető eseményeit, a jelenre gyakorolt hatását.

Mi, magyarok mindig kilógtunk a sorból, most remélem, végre felfelé lógunk ki

– mondta az eseményen Jankovics Marcell.

Jankovics Trianon című kiállítása Székesfehérváron, 2018. 12. 05. / Fotó: Molnár Artúr / Székesfehérvár Önkormányzat

Vashegyi György, az MMA elnöke hangsúlyozta: a művész a karikatúra könyörtelen, görbe tükrét használja fel a kiállításon, hogy bemutasson mindent, ami a tragikus eseményekhez vezetett vagy abból fakad.

Az elbizakodottságból kritikával, az önsajnálatból iróniával segít minket továbblépni

– tette hozzá.

Security Check Required

No Description

Tóth Norbert, a kiállítás kurátora azt mondta, a tárlat arról a közös hazáról szól, amelyért évezreden át vérét adta e soknyelvű nemzet, “hogy védelmezze a keresztény hitet és műveltséget”.

Az egyelőre online látható tárlat július 26-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban. És ha képzőművészet helyett ingyenes filmeket néznél Trianon apropóján, a Budapest Távmozi négyet is elérhetővé tett.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3