„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta.
Idén 30 éves Kozmix együttes, és ebből az alkalomból a formáció frontembere, Lányi Lala volt a Három igazság podcast vendége. Lányi Lala őszintén beszélt az adásban az apasággal kapcsolatos érzéseiről, például arról, milyen sokat jelentett számára az édesapja. A vele való kapcsolat, a tőle kapott minta határozta meg azt is, hogy ő milyen apa lett később.
Azt érezte, ehhez neki is fel kellett nőnie. Sajnos korán, 17 éves korában elvesztette az édesapját, és emiatt akkor dühös volt a világra. Kevesen tudják, hogy Lányi Lala egyedül nevelte fel a ma már 19 éves fiát. Természetesen a gyereknevelésében örök példaképe a saját édesapja volt.
Kapcsolódó cikk

Bereczki Zoltán: “Most sokkal érettebb szülő vagyok, és máshogy élem meg az apaságot”
Szereti a hivatását, de a családja fontosabb.
Az is kiderült, annak idején a Pető Intézetbe kellett járniuk, de most már egészségesen és egészségtudatosan éli az életét. Ma már kéttannyelvű iskolába jár.
Lányi Lala elárulta, nem tartja hősnek magát amiért egyedülálló apa volt, szerinte ő csak tette a dolgát.
Kapcsolódó cikk

Lukács Mikinek egyáltalán nem bántotta az egóját, hogy ő maradt otthon az egyéves kislányával
Kifejezetten örült, mivel nagyon rossz munkája volt akkoriban.