A kutatók azt vizsgálták, milyen gyakran került szóba a felhasználók között a Twitteren a Covid-19 egyik jellemző megnyilvánulási formája, a tüdőgyulladás 2019-2020 telén. 

A közösségi média monitorozása képes volna előrejelezni egy világjárványt?

A WHO küldöttsége Vuhanban próbálja felgöngyölíteni a koronavírus-járvány eredetét, olasz kutatók pedig azt akarták kideríteni, hogy volt-e korai jele a küszöbön álló világjárványnak a közösségi médiában.

Koronavirus Twitter
/ Fotó: Marcos / Adobe Stock

Az első újtípusú koronavírusos megbetegedéseket (Covid-19) a vuhani hatóságok jelentették 2019 decemberében. Európában az első eseteket 2020 januárjának végén fedezték fel. Egy nemrég megjelent tanulmány most azt állítja, hogy a jövőben akár a közösségi oldalakon megjelenő szövegek alapján is felderíthető egy-egy gócpont, akár még a járvány elszabadulása előtt. 

 

Kapcsolódó cikk

A kutatók elsősorban a Twitteren megjelent posztokból azt vizsgálták, hogy voltak-e előzetes figyelmeztető jelei a közösségi platformon a világjárvány európai megjelenésének. 2020 január óta, vagyis amióta a koronavírus Kínából átterjedt Európára és az Egyesült Államokra, vita folyik arról, vajon a közegészségügyi hatóságok jól kezelék-e a pandémiát. A járvány során különböző jelzőrendszereket használtak a vírus terjedésének követésére, de újabban kiegészítésképpen bevonták a közösségi oldalakat is a járvány alakulásának monitorozásába és a járvánnyal kapcsolatos hivatalos információk közzétételéhez.

Twitter Tudogyulladas Elofordulas
(A) A Tüdőgyulladás Szót Említő Felhasználók Száma 2019. Dec. 15-2020. Jan. 21. Között; (B) A 2018-19 És A 2019-20-As Téli Időszak Közötti Változás A Felhasználók Számában / Fotó: Nature.com

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019. december 31-én értesült az első „ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos” esetekről. A tüdőgyulladás  a Covid-19 legsúlyosabb megnyilvánulási formája. Mivel 2020 elején az influenzajárvány gyakorlatilag csak nagyon enyhe mértékben jelentkezett, ez azt jelenti, hogy az átlagnál kevesebben betegedtek meg influenzás eredetű tüdőgyulladásban Európa-szerte. A luccai IMT Egyetem és Kutatóintézet ugyanakkor azt vette észre, hogy a Twitter-üzenetekben a „tüdőgyulladás” kulcsszó gyakorisága már hetekkel az első fertőzéses esetek hivatalos bejelentése előtt megnövekedett. 

A kutatók a 2014. december 1. és 2020. március 1. közötti időszak angol, német, francia, olasz, spanyol, lengyel és holland nyelvű, nyilvános, európai tweetjeiből, képeztek adatbázist. 

Néhány korrekciót elvégeztek az adathalmazon, például a híroldalak fiókjait kiszűrték, hogy ne torzítsák a végeredményt. Az eredmények szerint a „tüdőgyulladás” szót gyakrabban említették a tweetekben a legtöbb európai országban már 2020 januárjától. Olaszországban, ahol Európában elsőként rendeltek el karantént 2020. február 22-én, az év első heteiben jelentősen megugrott a „tüdőgyulladás” szó előfordulása 2019 hasonló időszakához képest.

A Twitter alapján kirajzolódtak az első gócpontok is

A tanulmányt készítők szerint ez azt jelenti, hogy a fertőzések gócpontjait hetekkel az első hivatalos eset felismerése (2020. február 20.) előtt be lehetett volna azonosítani, írja a Big Think. A franciaországi adatok hasonló mintázatot mutattak, Spanyolországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban pedig két héttel később mutatkozott meg ugyanez a trend.

Kapcsolódó cikk

A szerzők a régiós helymeghatározásnak köszönhetően azt is megfigyelték, hogy 2019. december 15. és 2020. január 21. között a legtöbb felhasználó pont azokon a területeken tett említést a tüdőgyulladásról, amelyek a járvány első hullámának legnagyobb gócpontjaivá váltak: Lombardia, Madrid, Île-de-France és Anglia.

A tanulmányunk megerősíti azt a már bizonyított tényt, miszerint a közösségi média monitorozása az epidemiológiai megfigyelés hasznos eszköze lehet. Segíthet abban, hogy egy új járványt még az első ráutaló jelek megjelenésekor elkapjunk, mielőtt elszabadulna, és a terjedését is lekövethetjük

– nyilatkozta Massimo Riccaboni, az IMT Egyetem közgazgaságtanára, a kutatás koordinátora. 

A szakemberek szerint a világjárvány következő fázisának vagy bármilyen jövőbeli világjárvány monitorozása a közösségi médiában hozzájárulhat a járványgörbe ellaposításához, a következő hullám megfékezéséhez, célzott helyi intézkedések kellő időbeli meghozatalával. A közösségi média monitorozása, big data elemzése előrelépés lehet a globális járványügyi előrejelző rendszerek számára is. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet