Kozso több mint 1,7 millió forintos kárt okozott a Zöld Teknős Barlangjában nevű teaháza miatt.

Elfogadta Kocsor Zsolt – ismertebb nevén Kozso – az elsőfokú bíróság ítéletét az áramlopási ügyben, kétmillió forintos büntetést kell kifizetnie a zenésznek, valamint a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is neki kell állnia.

Kozso az irányítása alatt működő és általa üzemeltetett teaházban, a Zöld Teknős Barlangjában a villanyóra manipulálásával több mint 1 millió 700 ezer forintos kárt okozott az Elműnek még 2013-ban.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, a kármegtérítését és egészségi állapotát.

Kapcsolódó cikk

A bíróság április 14-én ítélte el Kozsót, a Blikk cikke szerint az áramlopás mellett felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádjában is bűnösnek találták.

Ügyvédje akkor három nap gondolkodási időt kért, az ügyészség elfogadta az ítéletet.
A 2020 júniusában tartott bíróságon egybéként tanúként meghallgatották az énekes egykori alkalmazottját, T. K.-t is, aki azt állította, Kozso mindenen spórolni akart, neki pedig tilos volt beengednie a szórakozóhelyre a közművek embereit.
“Nem volt hajlandó egy 50 ezer forintos nyomtatót sem venni – pedig tellett volna rá –, ami megnehezítette a számlázást – vallotta a korábbi főpincér. Mint hozzátette:”A mérőórák ügyét Kozso kezelte, minket soha nem engedett oda, ahogy mi sem engedhettünk oda senkit. Kellett lennie áramfogyasztásnak, mert rengeteg díszkivilágítás volt, négy-öt hűtő, hét-nyolc forraló üzemelt.”

Az ELMŰ akkor egy magánynyomozót is megbízott, aki a sajtónak nyilatkozott 2020 júniusában.

Mivel kiemelt közszereplőről van szó, rendőri múltam miatt küldtek oda kezelni a helyzetet, ha valamilyen incidens lenne. De nem volt, viszont többször el kellett magyarázni Kozsónak, miért vagyunk ott. Felfogta, de úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos. Rappelt nekünk, majd elmondta, hogy ő többször meghalt már

– mondta a magánnyomozó.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet