A weimari káosz és a bonni fordulat
A két világháború közötti Weimari Köztársaság parlamentáris berendezkedése szinte folyamatos kormányválságokba torkollt, mert a szélsőséges pártok képesek voltak negatív többséget alkotni. A parlament úgy buktatott meg kormányokat és minisztereket egymás után, hogy közben semmilyen közös elképzelése nem volt az új kabinet felállításáról.
A második világháború után megalkotott bonni alaptörvény, a Grundgesetz éppen ennek a romboló mechanizmusnak akart gátat szabni. A német alkotmányozók létrehozták a kancellári elvet, amely a végrehajtó hatalom minden érdemi súlyát a kormányfő kezébe összpontosította, kizárva a miniszterek egyenkénti támadhatóságát.
Ezzel a lépéssel a miniszterelnök olyan védőpajzsot kapott, amely lehetetlenné tette a parlamenti obstrukcióval előidézett kormányzati bénultságot. A stabilitás garanciája azonban egy szigorú procedurális feltételhez kötődött a törvényhozásban. A német alkotmányos mintát az 1990-es paktum ültette át a magyar jogrendbe. A Közszolgálati Online Lexikon meghatározása pontosan rögzíti, milyen kettős kényszerhez kötötték a kabinet elmozdítását.
