Állami reakciók és a vizsgálat első lépései

A krakkói városházán válságstábot állítottak fel, miközben Łukasz Gibała krakkói polgármester arra kért mindenkit, hogy őrizzék meg a nyugalmukat és a felelősségteljes magatartást, miközben a kórházban megkezdték a meglőtt támadó újraélesztését.

Donald Tusk miniszterelnök az események után közölte: „A belügyminiszter folyamatosan tájékoztat a tragikus lövöldözés utáni krakkói helyzetről. A rendőrség vizsgálja a támadás hátterét és valamennyi körülményét.”

Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök nyilatkozatában jelezte: „Mély aggodalommal értesültem a Krakkó belvárosában történt tragikus eseményekről. Gondolataim az áldozatokkal, a sérültekkel és családjaikkal vannak. Folyamatos kapcsolatban állok az illetékes hatóságokkal, és elvárom, hogy teljeskörűen tisztázzák a drámai események körülményeit. A Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője úton van Krakkóba. A lengyel állampolgárok biztonsága mindennél fontosabb!”

Magyar Péter miniszterelnök szombat délutáni bejegyzésében részvétét nyilvánította, hangsúlyozva, hogy „Magyarország a lengyel nép mellett áll”.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása alapján a hatóságoknak nem volt tudomásuk magyar nemzetiségű áldozatról vagy sérültről a krakkói téren.

A támadó autójában a rendőrök rengeteg fegyvert és lőszert találtak a Gazeta Wyborcza beszámolója szerint – számolt be róla a 444.