Húsz év a Dunakanyarban és a személyes vallomás
A szerző közel húsz éven át élt, alkotott és tanított a városban, ami saját bevallása szerint is meghatározó szakasza volt életének. A helyi közösséghez és az itt szerzett barátokhoz fűződő viszonya a mai napig élő kapcsolatot jelent számára.
Az ünnepségen a díszpolgár felidézte az itt eltöltött esztendők emlékét és az emberi kapcsolatok fontosságát. A keddi ünnepségen az író úgy fogalmazott: „Felnőtt életem egyharmadát itt töltöttem, elképesztő barátokra tettem szert. Még most is megremeg a hangom, ha rájuk gondolok. Főként, mert nagy részük még mindig itt van, vagy akár itt is lehetne. Nagy szeretettel gondolok rájuk, és nagyon köszönöm, hogy elfáradtak erre az eseményre.”
Fülöp Zsolt polgármester beszédében szintén a közös gyökereket emelte ki: „Büszkeséggel tölthet el minden szentendreit, hogy a világraszóló sikert egy olyan alkotó érte el, aki közel húsz éven át Szentendrén élt, alkotott, és máig kötődik szeretett városunkhoz. A díszpolgári cím adományozásával munkássága iránti tiszteletünket és baráti érzésünket fejezzük ki” – mondta az elismerés átadásakor a városvezető. A május 20-i döntést eredetileg szigorú titoktartás övezte, ám egyetlen önkormányzati képviselő bejegyzése azonnal elrontotta a meglepetést.



