Megdöbbentő dolgokat árult el róluk!
Bejelentette a régóta várt örömhírt Krausz Gábor, mely szerint végre összejöttek Mikes Annával.
A hírt egy romantikus vacsora fotóival tudatták követőikkel, akik minden bizonnyal ugráltak örömükben. A köztük lévő dolgokat maga Tóth Gabi, Krausz Gábor korábbi párja, is megerősítette, aki elárulta, hogy már találkozott is az új sztárpárral.
Emellett az is kiderült, hogy kapcsolatuk régebbi, mint hittük.
“Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel.
Én nagyon örülök a boldogságuknak! Mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Találkoztunk már négyesben is, az én párommal Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére, mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen, ezt már személyesen is elmondtam” – árulta el az nlc-nek az énekesnő.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.