Mikes Anna is alig akarta elhinni.
Krausz Gábort az Ázsia Expresszben a rendőrségre vitték, igaz, neki semmi köze nem volt a dologhoz, csak a sofőrjüknek volt ott elintézni valója. Azért kiverte őket a víz Mikes Annával, amikor meghallották, hogy merre tartanak a fuvarjukkal.
A séf egyből könyörögni kezdett a férfinek, hogy ne vigye a rendőrségre, hiszen mint ismert, már volt itt kellemetlen kalandja velük.

Kapcsolódó cikk

Amikor a sofőr kimondta, hogy a rendőrségre mennek, Mikes Anna arcáról is mindent le lehet olvasni.
Mint ismert, Krausz Gábort valóban bevitték a rendőrségre, erről ő maga beszélt először.
„Az Ázsia Expressz szerdai adásából nem sok látszik a történet előzményéből, hiszen ha mindent megmutatnak, egy maratoni, különkiadás lett volna belőle” – kezdte ma már nevetve Krausz Gábor, aki persze nem szeretné elbagatellizálni a történteket, hiszen valódi veszélyben érezte magát, amikor a rendőr kipattant a járőrautóból és meghallotta a fémes csattanást, ami jelezte, a tiszt csőre töltötte a fegyverét. „Hosszú és nehéz nap volt mögöttünk, és bár jól indult a Barbival töltött közös napunk, egy idő után már nehezen viseltem, hogy egészen ügyesen hátráltatott engem, ami ugye a feladata volt. Három órát keringtem egy feladat során, ami nagyon nem is feküdt nekem, majd kezdetét vette a stoppolás, ami sokkal, de sokkal nehezebb volt, mint a Fülöp-szigeteken. Elfáradtam és elmondhatatlanul hiányzott Anna, aki egészen addig a támaszom volt és egyben tartott.
“Tisztában voltam vele, hogy Tajvanon szigorú szabályok vonatkoznak a stoppolásra, hiszen felkészítettek rá minket, de az is világossá vált, hogy ha a járdán maradok, egyszerűen nem vesznek rólam tudomást az autósok” – mondta.
“Ekkor szállt meg a gondolat, hogy ha szabálysértést követek el, valaki biztosan rendőrt hív és az járt a fejemben, hogy ahogyan az előző országban, itt is megtörténhet, hogy éppen egy járőrautó vihet el a célig. Valójában ezért kezdtem el az úttesten stoppolni, bár belátom, egy ponton elszalad velem a ló”- folytatta a történetet Krausz Gábor, aki alaposan elszámolta magát, hiszen a rendőrök nem hogy nem voltak vele kedvesek és elnézőek, egyenesen agresszíven viselkedtek vele” – tette hozzá.
„A felvételen is jól látszik, hogy amikor szirénázva, megérkezett a rendőrautó, teljes nyugalommal sétáltam felé. Amikor láttam, hogy fegyverrel a kezükben szállt ki a két rendőr, megállt bennem az ütő és azonnal éreztem, hogy ezt alaposan benéztem. Nem ismerem a helyi törvényeket, de visszagondolva mégis úgy érzem, hogy már ezen a ponton is túlkapásról beszélhetünk, hiszen semmi oka sem volt a rendőröknek arra, hogy fegyvert fogjanak rám, hiszen én feltartott kézzel álltam előttük, egy szabálysértés és nem egy bűncselekmény után” – emlékezett vissza az Ázsia Expressz forgatásán történt durva szituációra Krausz Gábor, aki számára csak ez után következett az igazi feketeleves. „Itt véget is érhetett volna a történet egy szebb világban, de valójában csak ekkor kezdődött. A fegyverrel hadonászó rendőr letetette a kamerát és még a felvételt is el akarta kobozni.
“Közben pedig lökdösni kezdett, kiabált velem majd egy ponton olyan ideges lett, hogy elsírta magát” – fejtette ki Krausz. “Na, ekkor már tényleg halálfélelmem volt, hiszen világossá vált, hogy egy lelkileg instabil fickóval állok szemben, aki egy fegyverrel fenyegetőzik az orrom előtt” – mondta még hónapokkal a történtek után is remegő hangon a TV2 sztárja, aki mindent elkövetett, hogy ne hergelje tovább a szinte már őrjöngő tisztet.
„Egy ponton túl már én próbáltam őt nyugtatni, majd a társa is odalépett és ő is azon igyekezett, hogy ne történjen semmi helyrehozhatatlan. Hamarosan megérkezett egy második járőrautó és az abból kiszálló rendőrök a társukhoz léptek és végül őt vezették el” – mesélt rázós Ázsiai kalandjáról Gábor, aki természetesen érzi a saját felelősségét is a kritikussá vált helyzetben. „Elismerem, hogy elszakadt nálam a cérna. Menekülni akartam a helyzetből és rossz döntéseket hoztam. Nagyon sajnálom, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe sodortam Barbit, a stábot és a kedvesemet Annát is. Ha visszapörgethetném az idő kerekét, megtenném, de sajnos ez lehetetlen. Minden esetre innen is köszönöm az Ázsia Expressz biztonsági főnökének, hogy hamar a helyszínre ért és segített elsimítani a helyzetet! A helyszínre érkezett a rendőrkapitány is, akitől személyes kértem elnézést és végül egy egész kötetlen beszélgetéssé szelídült a rázós szitu.Azt hiszem mindenki tanult a történtekből, de főként én magam” – zárta gondolatmenetét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

megasztar 2025 kieso kokeny lali

Szívszorító pillanatok a Megasztárban: ő esett ki a negyedik élő adásból

A Megasztár nyolcadik évadának negyedik élő adásán kilenc produkciót is láthattak a nézők, ugyanis a hét versenyző két csapatra osztva is színpadra lépett. Az elődöntőbe jutás volt a tét és ismét szórakoztató, lenyűgöző, vagy éppen érzelmes pillanatoknak lehettek szem- és fültanúi a rajongók. Az élő show végén viszont újabb énekes búcsúzott a műsortól. Kiderült, ki távozott a tehetségkutatóból.

adam attila megasztar elo adas kritika

Ádám Attilát ismét ízekre szedte a zsűri: Tóth Gabi kiborult : „Úgy csinálsz, mintha nem ezen a bolygón lennél!” – videó

Nagy port kavart a Megasztárban Ádám Attila, akit az édesapja ki akart venni a versenyből, amiért szerinte személyeskedő és nem építő jellegű kritikát fogalmazott meg a fiával szemben a zsűri. Az apuka nem akarta, hogy tovább sérüljön a gyermeke, Herceg Erika mégis meggyőzte, hogy továbbra is színpadra léphessen a mentoráltja. A negyedik élő adásban sem kímélte a zsűri a 17 éves fiút, Tóth Gabi is felháborodott.

adam attila megasztar 2025 feladas oka elo adas

Óriási bejelentés élő adásban: kiderült, mi lesz Ádám Attila sorsa a Megasztárban

Ádám Attila édesapja meg akarta óvni a fiát a sok bántástól, amit a Megasztár zsűrijétől és a kommentelőktől kapott az elmúlt hetekben, és kijelentette: kiveszi a versenyből. A tehetségkutató új évadában a 17 éves fiú körül hatalmas botrány robbant ki. A mentora, Herceg Erika a negyedik élő adásban elárulta, marad-e végül a műsorban Attila.

hazassag elso latasra reka plasztikai mutet elott foto

Előkerült a kép: teljesen másképp festett a Házasság első látásra Rékája a plasztikai műtétek előtt – nézd csak!

A Házasság első látásra harmadik évadában már szinte csak Ricsi és Réka kapcsolatában reménykednek a többiek, ugyanis majdnem mindegyik páros a válás szélére sodródott. A fiatal lány alakját már többször is megdicsérte a férje, azonban nem tetszik neki, hogy szilikonmelle van. Rékáról előkerült egy régebbi fotó még a plasztikai beavatkozások előttről.

schobert lara erettsegi ismertseg

Schóbert Lara: Megvan az érettségim

Schobert Lara bevallása szerint nehéz időszakon ment keresztül az érettségi évében, és ugyan kitudódott, hogy megbukott a vizsgáin, végül másodszorra átment.

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.