A Fonogram-díj 2019-es kiírásában Krúbi két díjat is elhozott az átadón. Majka pedig nemtetszését fejezte ki, amire Krúbi mémekkel reagál.

A zsűri Krúbi a merészségét, progresszivitását az év felfedezettje és a Nehézlábérzés albumát az év albuma díjakkal is elismerte.

Két díjat is bezsebelt Krúbi az idei Fonogram-díjátadón

Átadták a Fonogram-díjakat a 2019-ben is. Nagy meglepetésre a tavaly üstökösként berobbant Krúbi két díjat is bezsebelt. A fiatal rapper az Orbán, verd ki a Ferinek dallal vált ismertté, aki a Keretblog Kikeltető tehetségkutatóján tűnt fel a nagyobb nyilvánosság előtt. Krúbi előszeretettel nyúl a közélethez.

Ez viszont nem nagyon tetszett Majkának, több ízben kifakadt Facebook-oldalán.

Majka Krúbi Fonogram Botrány
Majka, Aki Ugyan Korábbi Években Díjjal Távozott A Fonogram-Díjátadóról, De Azt A Közönségtől Kapta / Fotó: Velvet

Tisztázva közöljük Belehalok sláger szerzőjének posztját:

“Miért is gondoltam, hogy nyerhetünk a Fonogram-gálán? Az 5 főből álló zsűriben, akik az év hiphop hangfelvételéről döntöttek, az egyik Petőfi rádiós szerkesztő (magyaráznom ezt sokat nem kell), a másik egy olyan site vezetője (Lángoló Gitárok), ahol nagyítóval kell keresni a hiphopról szóló interjúkat vagy az ehhez kapcsolódó szakértelmet, és a 3. egy trash metál zenekar basszusgitárosa… Már semmi esélyünk sem volt. Egy olyan országban élek, ahol a teljesítmény totális ignorálása alap, ha nincs mellé megfelelő szimpátia, bratyizás vagy oltári nagy seggnyalás. Mielőtt a sok barom nekiállna észt osztani arról, hogy már megint nyafogok, tájékoztatom őket, hogy ez az én oldalam, ahol az én gondolataim, problémáim, örömeim osztom meg. Ha nem tetszik, tessék nyugodtan elhúzni a picsába… (Vagy lehet küzdeni, álmokat megvalósítani, és aztán eltűrni, hogy jöjjön egy-két seggarc, és kicsikét belerondítson!) Písz…”

Az évfelfedezettjének sem kellett több! A hozzáillő stílusban reagált Majka kirohanására:

Krúbi

Győriek! Szerdán tali! <3 Spirit Course - ✘ Krúbi vs KatapultDJ ✘ SZEN Before Győr (ápr10)

Így harangoztak be a Facebook-oldalán a győri koncertjét a fiatal rapper. Instagram-oldalára pedig az alábbit posztolta:

Győriek! Szerdán érkezem! <3 @Spiritcourse #SZENBEFORE

No Description

Mint olvasható a fotón, “véget ért a barátság Majka és köztem, ezentúl a két Fonogram-díj a legjobb barátom.” A fotók alatt több Majka-rajongó is hozzászólt, akik nem értek, hogyan kaphatta Krúbi a díjat, hiszen nem is ismerik őt.

Majka lelépett Las Vegasba, erre kibe botlott a repülőn?

Dobó Kata legutóbbi filmje, a Kölcsönlakás idén, február 13-án került mozikba. A miniszter félrelép írójának színdarabjából vérbő, tarka és nagyon mulatságos vígjáték született – kiváló színészek segítségével. Ki ne ismerné ebben az országban Carlo Pedersolit, mindannyiunk Bud Spencerét? A több mint 4 éven át forgatott portréfilm neki állít emléket, és a töretlen sikernek örvendő olasz színész fordulatokban gazdag életét tárja elénk.

Majka egyébként Las Vegas városában tartózkodik, a díjátadóra sem ment el ennek okán.

Több sajtótermék is megkereste ez ügyben, de egyelőre nem kíván nyilatkozni interjú formájában. A Fonogram-háború küszöbén állunk?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.