Kulcsár Edina romantikus ajándékot kapott új párjától, G.w.M-től, amivel rajongóinak is elbüszkélkedett.

Szabó András Csuti és Kulcsár Edina 2022 elején jelentették be válásukat. Amikor rövidesen kiderült, a szépségkirálynőre máris rátalált a szerelem Varga Márk G.w.M személyében, a páros szakítása uralta a hazai bulvársajtót. 

Kulcsár Edina azt mondta, idő előtt kellett felvállalnia kapcsolatát G.w.M-mel, akivel egy munkakapcsolat után jöttek össze. Ennek ellenére úgy tűnt, minden rendben van, a pár megegyezett a gyerekek elhelyezéséről, a gyerekek már az új párral is találkoztak, és már arról is ment a találgatás, hogy Csuti is továbblépett. 

Később a páros szakításáról kezdtek pletykálni a követők, de úgy tűnik, minden rendben van közöttük. Legalábbis erről árulkodik az ajándékba kapott rózsacsokor, amivel a szépségkirálynő Instagram-sztorijában büszkélkedett el, írjaBlikk

Ezeknek a rózsáknak a látványán még az Insta sem ronthat, de ha meg is tenné, azt akkor sem veheti el tőlem, amit akkor éreztem, amikor kaptam őket!

 – írta Kulcsár Edina, amire a zenész így válaszolt: “Imádlak babám!”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet