A közösségi médiában a rajongók arra gyanakszanak, hogy véget ért Kulcsár Edina és G.w.M nagy port kavaró kapcsolata.

Szabó András Csuti és Kulcsár Edina 2022 elején jelentették be válásukat. Amikor rövidesen kiderült, a szépségkirálynőre máris rátalált a szerelem Varga Márk G.w.M személyében, a páros szakítása uralta a hazai bulvársajtót. 

Kulcsár Edina azt mondta, idő előtt kellett felvállalnia kapcsolatát G.w.M-mel, akivel egy munkakapcsolat után jöttek össze. Ennek ellenére úgy tűnt, minden rendben van, a pár megegyezett a gyerekek elhelyezéséről, a gyerekek már az új párral is találkoztak, és már arról is ment a találgatás, hogy Csuti is továbblépett. 

Ám G.w.M közösségi oldalán váratlan pletyka indult el, amiről a Bors is beszámolt. Egy kommentelő észrevette, hogy a páros néhány napja nem lájkolja egymás posztjait, és attól tart, szakítottak. Válaszul egy hozzászóló hozzátette, Edina és Csuti a hétvégén együtt vettek részt egy esküvőn. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.