„Négy nap után már gyanús volt” – Keleti Andrea megszólalt a rejtélyes betegségéről
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Mint arról beszámoltunk, Szabó András Csuti az Instagramon osztotta meg a hírt a követőivel, miszerint hiába tettek meg mindent, nem tudják együtt tovább folytatni, vége a házasságának Kulcsár Edinával.
A páros az elmúlt évek során a közös vállalkozásuknak köszönhetően egészen jelentős vagyont halmozott fel. Edina azonban most úgy néz ki, más bevételi források felé is nyit – Instagram-oldalán ugyanis bejelentette, hogy hamarosan kiadja az első saját dalát. Eddig csak egy videóklipben láthattuk, pont új párjának egy dalában.
“Mivel lassan az összes ismerősömet felkeresik az újságírók, hogy megtudjanak mindent az életemmel kapcsolatban, úgy döntöttem, hogy inkább leírok én mindent! Nem szeretném, ha találgatásokon alapuló cikkeket jelenítenének meg, vagy valótlan dolgot állítanának” – írta Edina.
Megerősítette ő is, hogy Csutival már régóta nem voltak rendben, azonban nem egy harmadik fél miatt történt ez így. Mindenesetre közben rátalált a szerelem, egy olyan, amiről nem is tudta, hogy létezik – közölte a Tények.
Amit érzek eziránt a fiú iránt, olyan erős és meggyarázhatatlan, amivel még tényleg nem találkoztam! Lehet, hogy elsőre sokan azt mondják, hogy jézusom… mert ,,hamar” továbbléptem, de én már több hónapja lezártam magamban a múltat. Megléptem amitől a megváltást reméltem és utána egyből egy ilyen ajándékkal örvendeztetett meg a sors! A SZERELEMMEL!
Nem akar többet bujkálni és tagadni az igazságot, végre fel akarja vállalni önmagát és az érzéseit. Úgy érzi, hogy végre valaki a tenyerén hordozza, aki mellett mindig mosolyog. Ő G.w.M, polgári nevén Varga Márk.
Kapcsolódó cikk
Az új kapcsolatnak semmi köze a válásához.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.
A közösségi oldalán mutatta meg az öltözetet.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett Opitz Barbi élete.
Nem mindennapi titkot árult el Pataki Ádámmal való megismerkedésével kapcsolatban Liptai Claudia.
“Láttam az óráját, és azt mondtam, ez nem én vagyok, ez nem az én partim.”
Nem kis kihívást jelentett a Hunyadi János életét bemutató tízrészes televíziós sorozat színészeinek, hogy nem egyszer a kamerák előtt kellett levetkőzniük.
Jó hosszú pápaságot jósol neki.
Kiderült, mikor kezdődhet a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát.
Elképesztően nehéz időszakon vannak túl.
A rendőrök segítettek megoldani a kényes szituációt.
Ördög Nórát sokkolta a hőlégballonos tragédia: csak egy hajszálon múlt, hogy nem volt ott a családjával.
Kikapcsolódtak a hétvégén.
Kádár L. Gellért megszabadult a hosszú tincsektől, így fest rövidebb hajával.
Ferenc pápa utolsó kívánsága az egyszerűség jegyében fogalmazódott meg: sírja ne legyen díszes, csupán egyetlen szó szerepeljen rajta – „Franciscus”.
„Amikor imádkozom, néha én is elalszom” – vallotta be egy 2017. október 31-i televíziós interjúban, egy olyan természetességgel, amely ritka az egyházi vezetők körében.
Bár máshogy alakult az életük, soha nem engedték el egymás kezét.
A Szentatya nem csupán nyilvánosan szólt a szenvedőkről, hanem személyesen is kapcsolatot tartott velük.
A Vatikán hivatalos közleményben tudatta, hogy Ferenc pápa temetésére szombaton, helyi idő szerint 10 órakor kerül sor. A pápa koporsóját szerda reggel szállítják át a Szent Péter-bazilikába, ahol megkezdődik a búcsúztatás szertartása.
Ferenc pápa temetésére 2025. április 26-án, szombaton kerül sor, helyi idő szerint 10 órakor – jelentette be a Vatikán, a hírt a BBC is megerősítette.
Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el, egy nappal azután, hogy megjelent a húsvétvasárnapi Urbi et Orbi áldáson. Halálának híre megrázta a világot – az utolsó jelenése pedig most még súlyosabb jelentést kap.
Az énekesnő videóban beszélt a stylist „aberráltságáról”.
A szomorú hírt a Vatikán hivatalos közleményben tette közzé.
A színésznő kisfiáról és férjéről van szó.
És ez még nem minden! A Nagy Duett előző, ötödik adásában hat páros csapott össze: Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence,
Ferenc pápa 88 éves korában, hétfő reggel elhunyt. Halála előtt utoljára április 20-án, húsvétvasárnap jelent meg nyilvánosan, amikor a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről szólt a hívekhez – és a világhoz.
Úgy tűnik, nem is kell beteljesítenie.
Meghalt Ferenc pápa, a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője – jelentette be a Vatikán hétfőn egy videós közleményben, ezzel lezárva egy sokszor viharos, reformokkal és megosztottsággal teli korszakot.
A ValóVilág egykori győztese rappelésével is igencsak felhívta magára a figyelmet.
Erre az eredményre senki nem számított.
Mi lesz tovább?