Kulcsár Edina egy hónappal a kislánya születése után mutatta meg, hogy áll a szülés utáni fogyással.

Kulcsár Edina korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében mutatta meg az alakját négy héttel a szülés után, írja168.

Lehetne jobb a helyzet, de annak kell örülni, ami van!

– jelentette ki a kép mellett, amin egy hasszorítót visel. Elmondása szerint az előző terhességeinél eddigre már több kiló ment le, de a mostani babával ment be a legtöbb súllyal is a kórházba.

Jó pár kiló lement, viszont azt látom, hogy itt megállt a dolog, és innentől kezdve már rajtam a sor

– árulta el. „Egyelőre annyit tudok tenni, hogy szorgalmasan hordom a hasszorítóimat, amik segítenek a regenerációban. Ott tart minden, ahol kell, nem mellékesen pedig sokkal jobb tőle az alakom is (ameddig rajtam van…). Majd szép lassan alakul ez.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.