Fix összegű előadóművészeti támogatást kapnak a jövőben a fővárosi fenntartású színházak a kultúr-tao helyett, idén ez az összeg 3,5 milliárd forint.

Az összeg elosztásáról a főváros szabadon dönt, és ennek megfelelően a kormány osztja majd ki a támogatásokat. Emellett fontos megjegyezni, hogy az eddigieknél, a kultúr-tao kapcsán ez magasabb összeg.

Budapesti Nemzeti Szinhaz
Budapesti Nemzeti Színház / Fotó: Az Intézmény Hivatalos Facebook-Oldala

2017-ben a befogadott tao-támogatás a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő tizenegy színház esetében összesen valamivel kevesebb mint 2,6 milliárd forint volt, 2018-ban az előzetes számítások alapján ez az összeg 3,3 milliárd forint volt.

Nyáry Krisztián és csapata: a kormány intézkedése miatt az összes idei programunk veszteségessé vált

Mint bizonyára hallottatok róla, a kormány megszünteti a színházak tao-támogatását. Ez az intézkedés a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Az ismertté vált tervezet szerint már a 2018-as előadások után sem igényelhető vissza jövőre a tao, ezzel minden jegybevételes előadásunk előzetes kalkulációja felborult. Első számításaink szerint az összes idei előadásunk visszamenőlegesen veszteségessé vált.

Február végére megszülethetnek a döntések az egyes színházaknak juttatandó támogatásokról. A kiemelt és nemzeti intézmények esetében már március végén megkaphatják a számukra megítélt támogatás harmadát. A második egyharmadot a szezon végén, júniusban, az utolsó részt szeptemberben fizethetik majd ki.

Az alternatív színházak támogatásáról azt az információt kaptuk, hogy meg fogják kapni azt a kompenzációt, amellyel jól működhetnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.