Kitörölhetetlen nyomot hagyott a fehérvári színpadon

A teátrum hivatalos közösségi felületén részletesen felidézte a közös éveket. „Karcsi hosszú éveken át volt a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. Erőteljes színpadi jelenléte, különleges energiája és emlékezetes alakításai nyomot hagytak mindannyiunkban, akik vele dolgozhattunk” – áll a Facebook-bejegyzésben.

A társulat kiemelte, hogy elvesztése pótolhatatlan az intézmény közösségének, és kifejezték hálájukat minden közös munkáért, az emlékekért és azért, „amit művészként és emberként adott nekünk”.

A megemlékezés az összetartozás erejével zárult a teátrum közleményében: „Amit az évek során együtt megéltünk és létrehoztunk, örökre része marad színházunk történetének” – hangsúlyozták a kollégák. A tragédiát megelőzően, szeptember végén egy sürgős felhívás mozgósította a színházi világot.