Nárcisz vagy eredetileg Narkisszosz volt az a görög mitológiában, aki egy folyó tükrében megpillantotta önmagát és azon nyomban magába szeretett. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe. Személyiségzavart is elneveztek róla. A nárcisztikus személyek bárminemű kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak. Másik fontos jellemvonásuk, hogy szörnyen arrogánsak, önelégültek és látszatra nagyon magabiztosak. Szokatlanul önzőek. Bármi, ami érdekes számukra, elsősorban róluk szól. Egyszerűen nincs elég energiájuk ahhoz, hogy mások igényeit vagy érzéseit figyelembe vegyék.
Ehhez a mitológiai történethez és egyben saját művészi pályája kezdetéhez tér vissza Yayoi Kusama, akinek különleges alkotásairól írtunk már korábban.
Első sikeres művészeti performanszát alkotja újra Nárcisz kertje címmel New Yorkban. A projekthez 1.500 fényes golyót használ fel, ezzel reflektálva Amerika militarista múltjára.
1966-ban, válaszul arra, hogy nem hívták meg a 33. Velencei Biennáléra, a japán előadóművész 1.500 műanyag-fém golyóval szórta tele a pavilon gyepét. A golyók mentén két táblát helyezett el, az egyiken ez állt: “Nárcisz Kertje, Kusama”, a másikon: “Eladó a nárcizmusotok”. Kusama ott állt közöttük mezítláb, arany kimonót viselve.
A görög mitológiai történetre való közvetlen reflektálással az installáció célja a művészeti világ fogyasztói beállítottságával szembeni kritika megfogalmazása volt. A művészeti világot szó szerint szembesítette saját hiúságával.
Ez volt Kusama első sikeres kísérletezése az előadó-művészettel, egyben egy nemsokára beinduló radikális karrier előrevetítése.
