A tanulmány szerint a kevésbé empatikus egyéneket nem érdekli, hogy veszélyeztetik magukat vagy másokat. Így emiatt nem hordanak szájmaszkot a koronavírus-járvány idején.
Maszkkal a második hullám megfékezéséért
Az egyre emelkedő fertőzésszámokat nézve egyértelmű: a nyári tömegrendezvények és lazuló fegyelem eredményeképpen újra exponenciálisan terjed Magyarországon is a koronavírus. Egyre kevesebben viselik vagy viselik helyesen a tömegközlekedésen, boltokban, piacokon és egyéb zárt helyeken a maszkot.

A maszk viselése megosztja a lakosságot. Durva konfliktusokhoz, fizikai atrocitásokhoz is vezethet, ha valakit figyelmeztetni kell, vegye fel ott, ahol kötelező viselni. Ha a fertőzés kockázatának csökkentése, azaz a veszélyeztetett kategóriába tartozók életének megmentése nem elég indok a maszkviselés mellett, akkor mostantól egy új érvet is felsorakoztathatunk. Egy új kutatás szerint ugyanis azok, akik nem hajlandóak maszkot viselni, szociopata vonásokkal rendelkezhetnek, írja a Dazed.
A brazíliai Londrinai Állami Egyetem 1600 fős felnőtt mintán vizsgálta, mennyire tartják be az egyes emberek a Covid-19-cel kapcsolatos előírásokat.
Az eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akik antiszociális tulajdonságokkal rendelkeznek, kevésbé követik a járványügyi óvintézkedéseket mint például a maszkviselés vagy a társasági távolságtartás.
Lady Gaga maszkjai vitték a pálmát az MTV Video Music Awards díjátadón
Extrém maszkokat vett fel az énekesnő Az, hogy milyen a megfelelő maszk megosztja a tudósokat is, de a kérdés rányomta a bélyegét a popkultúrára is. Lady Gaga megmutatta, számára is fontos, hogy gondoskodjon a védelemről a pandémia idején. Az énekesnő a nézőket is arra buzdította, hogy viseljenek maszkot és ehhez példát is mutatott a maga extrém módján.
A tanulmány szerint az antiszociális tulajdonságok olyan személyiségjegyek, amelyek gyakran előfordulnak a szociopátiával diagnosztizált egyéneknél, mint például a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás vagy az empátia hiánya. Az Amerikai Pszichológiai Társaság definíciója szerint egy szociopata természeténél fogva rendszeresen nem vesz tudomást mások jogairól vagy állandóan megsérti azokat.
A maszkot nem viselők felfogása a szociopata egyénekre hasonlít
„Az eredményeink azt mutatják, hogy az antiszociális vonások, különös tekintettel az alacsonyabb empátiára és a nagyfokú érzéketlenségre, hamisságra, kockázatvállalásra, amit mind a normáknak való alacsonyabb megfelelési készséghez társíthatunk” – nyilatkozta Fabiano Koich Miguel professzor, a kutatócsoport egyik tagja.
Az LG high-tech parazitaölő okosmaszkot gyártott, amit össze lehet kapcsolni a telefonunkkal
2020 elején, a koronavírus-járvány vuhani kitörésekor megdöbbenve figyeltük a kétségbeesett, ám kreatív alternatív maszkokról készült fotókat. Aztán a lakosság egész Európában felvásárolta az egészségügyi maszkokat, miközben a hivatalos álláspont még azt sulykolta, hogy csak a betegeknek szükséges viselniük. Közben a tudósok igyekeztek a laikusok számára is látványos módon bizonyítani, miért fékezi meg a vírus terjedését a maszkhasználat.
A tanulmány szerint a kevésbé empatikus egyéneket nem érdekli, hogy veszélyeztetik magukat vagy másokat. Ezzel szemben a nagyfokú empátiát mutatók nagyobb valószínűséggel tartják be a koronavírussal kapcsolatos előírásokat.
Dr. Miguel azonban arra is figyelmeztet, hogy kellő óvatossággal kell kezelni ezeket a megállapításokat.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem állíthatjuk bizonyosan, hogy a szociopata hajlam az egyetlen oka, ha valaki nem hajlandó maszkot viselni. Lehetséges indok, de más tényezők is szerepet játszhatnak a döntésben[/perfectpullquote]
– tette hozzá.
Számos cikkünkben igyekeztünk bemutatni a maszkviselés fontosságát. Összeszedtük, eddig mit tudunk a maszkokról, utánanéztünk, melyik a leghatékonyabb. Számos híresség is kampányolt a maszkviselés mellett Banksy-től Eminemig. A népszerű közösségi oldalak is a maszkviselésre biztatják a felhasználókat. Ai Weiwei pedig művészi szintre emelte limitált szériás maszkjait, amelyekért befolyt összeget jótékony célra fordította.