Kapcsolódó cikk
„Szeretném leszögezni, hogy nem történt semmilyen versenyzés vagy erőfitogtatás, és az sem volt a célunk, hogy a fiatalokat erre buzdítsuk. Elnézést kérünk mindenkitől, akinek esetleg gondatlan vagy negligáló magatartást mutattunk ezzel” – mondta L.L. Junior. „Egy gázfröccsöt adtam, ahogy ő is, majd abban a pillanatban le is lassultunk, mivel egy szabad 400 méteres út volt előttünk, semmi több. Belátom, gondatlan volt abból a szempontból, hogy a megengedettnél egy picivel többel mentünk” – magyarázta tettét az előadó. Az eset azért is kelthetett nagy felháborodást a közvéleményben, mert július elsején egy Mercedes halálra gázolt egy kerékpárost az Árpád hídon, majd visszapattant az útra, ahol egy másik kocsinak is nekicsapódott. Érdeklődtünk az énekesnél, mit gondol ennek fényében.
Kapcsolódó cikk
Hatalmas botrány: L. L. Junior akár börtönbe is kerülhet azért, amit megosztott videón?
„Nagyon sajnálom, ha bárkit is megbotránkoztattunk ezzel a felvétellel, ezért elnézést szeretnék kérni. Nekem huszonéves koromban elvették a jogsimat, és utána megfogadtam, hogy semmilyen szabálysértést nem fogok elkövetni, azóta igyekszem jogkövető magatartással vezetni. Ez a mostani pont rácáfolt erre, nagyon sajnálom” – mondta. L.L. Junior egyébként nem tart attól, hogy az eljárás során a rendőrség szigorúbb lesz vele az ismertsége miatt. Mint mondta, mindenben együttműködik a hatóságokkal, ha megkapja az idézést, és nem hiszi, hogy ez egy „hosszú ügy lesz”. „Nem gondoltam, hogy ez ekkora port fog kavarni. Ez nem egy versenyzés volt, és nem gondolom azt, hogy veszélyeztettünk volna bárkit is, de ezt majd eldöntik a hatóságok” – szögezte le L.L. Junior. Az énekes hozzátette, nagyon sokan írtak neki azzal kapcsolatban, hogy miért van a kezében a telefon vezetés közben. L.L. Junior nekik is üzent: „az vesse rám az első követ, aki soha nem fogta meg az autójában a telefont” – mondta. Bár túlzásnak tartja a népharagot, hangsúlyozta azt is, hogy a sebességhatárokat „mindig, minden körülmények között” be kell tartani. „Vállalom a büntetésemet, amit majd a hatóság ki fog szabni” – zárta szavait a dalszerző.
Kapcsolódó cikk
