L.L. Junior nemrég szakított Dárdai Blankával, de úgy tűnik, a mosolyszünet nem tartott túl sokáig.

Mozgalmasan alakul L.L. Junior szerelmi élete. A rapper tavaly év végén szakított második feleségével, Körtvélyessy Kingával, akivel a válóperük jelenleg is folyamatban van, majd tavaly nyáron jött össze Dárdai Blankával. Bár úgy tűnt, volt egy kis mosolyszünet, a kapcsolatuk azt is túlélte, amikor idén év elején a rapper hónapokra külföldre költözött, végül azonban mégis szakítottak, pár héttel ezelőtt kikövették egymást a közösségi médiában és a közös képeik is eltűntek. 

Most azonban arra utalnak a jelek, hogy Dárdaival sikerült megoldani a problémáikat, írja24.hu

Egy Reddit-felhasználó múlt héten számolt be róla, hogy látta a párost egy 13. kerületi reggelizőben látta turbékolni. 

Később pedig Dárdai Blanka közösségi oldalán is árulkodó jelek jelentek meg. Például az énekesnő korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében feltűnt a rapper kislánya, pár nappal később pedig két kávéról posztolt a sztorijába, az egyikre “Juni”, a másikra pedig “Blanka” volt írva. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.