L. Simon László József Attila-díjas írót, költőt, fideszes országgyűlési képviselőt, korábbi kulturális államtitkárt választotta elnöknek a Tokaji Írótábor Egyesület.

Leköszönt Szentmártoni János

L. Simon László a József Attila-díjas költőt, Szentmártoni Jánost, a Magyar Művészeti Akadémia tagját váltotta az elnöki székben. Szentmártoni Erős Kingával, a Magyar Írószövetség tavaly decemberben megválasztott elnökével, kritikussal együtt továbbra is az elnökség tagja marad – írja az MTI.

L Simon Laszlo Tokaji Irotabor Fidesz
L. Simon László, Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának Fideszes Alelnöke Beszédet Mond Ady Endre Sírjánál, A Költő Halálának 100. Évfordulója Alkalmából Tartott Megemlékezésen A Fiumei Úti Sírkertben 2019. Január 27-Én / Fotó: Mónus Márton / Mti

A közlemény idézi L. Simon Lászlót, aki elmondta, hogy 1996 óta aktív tagja a Tokaji Írótábornak. Megtiszteltetésnek veszi, hogy a csaknem ötvenéves programsorozat és szervezet vezetője lehet.

A Tokaji Írótábor 1972 óta Tokajban megrendezett nyári írótalálkozó. Később, mint a magyar írók civiltársadalmi fóruma működött legális keretek között. 1989 előtt a kritikus értelmiségi gondolkodás egyik fontos, a regionális kereteken is túlmutató “intézménye” volt.

Tanácskozásain az irodalom, a közélet és a politika legfontosabb kérdéseit vitatják meg. Ellenzékisége miatt 1987-ben elmaradt a rendezvény. Az írótábor 1990-től működik egyesületként.

Időszaki székhelye a nagy történelmi múlttal rendelkező és a világörökség részévé vált Tokaj város volt. A szervezet irányítása, az írótáborok szervezése Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyéről, Miskolcról történik, szerény infrastruktúrával és kevés intézményi háttérrel.

L. Simon közölte: a kultúrpolitikai munkája mellett igyekszik minél több fiatal bevonásával dinamizálni az írótábor szakmai munkáját.

Szeretné nemzeti irodalmi ünnepnek az írótábort

Az új elnök különösen szeretné, ha 2022-ben, az ötvenedik Tokaji Írótábor az évfordulós megemlékezésen túl a magyar literatúra presztízsének növelését szolgáló nagy nemzeti irodalmi ünnep lehetne.

Ebben partnerként az egyesületben szintén aktív Posta György tokaji polgármesterre is számítanak – mondta.

Az idei írótábort augusztus 17. és 20. között rendezik, témája a trianoni békediktátum és annak irodalmi hatásai, következményei, és vélhetően nem történik a 2014-es bunyóhoz hasonló.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.