D. H. Lawrence Lady Chatterley szeretője című regényét Angliában csak bírósági per után lehetett publikálni, írja a The Guardian.

Hirdetés

Közösségi gyűjtést szerveznek az olvasók, írók és publicisták közösen, hogy megtarthassák a könyv azon példányát, amelyet a botrányos könyv bírósági tárgyalásán használt a bíró.

Lady Chatterley szeretője címmel Sean Bean főszereplésével film is készül / Fotó: The Times

A jegyzetekkel ellátott példányt tavaly ősszel vásárolta meg egy tengerentúli gyűjtő 56 ezer fontért a Sotheby’s aukciós ház árverésén. Michael Ellis művészeti miniszter kiviteli tilalmat rendelt el a könyvre és bízik abban, hogy lesz olyan brit vásárló, aki meg tudja fizetni a kért árat.

18+: Kiderült, melyek az erotikus irodalom leggyakoribb szavai

Mark Allen Thornton 65 ezer szerző 300 ezer erotikus művét vizsgálta meg azért, hogy kiderüljön, melyek a leggyakrabban előforduló szavak ezekben a művekben – írja a Metro . Az is érdekes, hogy a művek 65 százalékát férfiak írták. Néhány érdekes szó is felmerül még a listán, igaz, kicsit lejjebb.

D. H. Lawrence által írt Lady Chatterley szeretője című regényt, annak idején betiltották, mert túlságosan obszcén tartalmúnak vélték a könyvet.

A történetben Constance a férjezett arisztokrata asszony tiltott szerelmi viszonyba kezd férje egyik szolgálójával.

A könyv túlzottan érzéki és pornográf jelenetei miatt került tiltólistára. Az angliai PEN írószövetség közösségi gyűjtést szervez annak érdekében, hogy a könyv az országban maradásához szükséges pénz összegyűljön.

A könyv bíróságon használt példánya / Fotó: The Guardian

A Penguin Books könyvkiadó 10 ezer fontot ajánlott fel, a T.S. Eliot hagyatékának kezelője pedig 5 ezer fonttal járult hozzá az ügyhöz. Eliot maga is levélben tiltakozott a könyv betiltása ellen.

Nem tartom a Lady Chatterley szeretőjét obszcénnek és elfogadhatatlannak tartom a betiltását

– írta T.S Eliot amerikai költő. A Penguin kiadó szerint a Lady Chatterley szeretőjének kiadása és későbbi jogi védelme fontos momentuma volt a szabad véleménynyilvánításnak és végső soron a brit kultúra kiszélesítésének is.

D.H. Lawrence író az iparosodás elidegenítő hatásával is foglalkozott / Fotó: Wikipedia

David Herbert Lawrence regénye 1928-ban jelent meg Európában, de az Egyesült Királyságban 1960-ig nem publikálták.

Egészen addig, amíg a Penguin elhatározta, hogy az író halála után 30 évvel megjelenteti a szigetországban is a művet.

A kiadó próbára tette a pornográfia ellenes törvényt (Obscene Publicatins Act), amely kapcsán perbe is fogták, de végül az esküdtek nem találták bűnösnek a kiadót.

Franz Kafka szellemi hagyatékáról tényfeltáró kötet jelent meg

Ki rendelkezhet Kafka hagyatékáról? Izraelé, mert zsidó volt? De nem járt soha ott, egy utca sincs elnevezve róla. Németországé, mert német nyelven írt? De húgai a hitleri Németország áldozataiként haláltáborban tűntek el. A 20. század egyik legjelentősebb német anyanyelvű, prágai zsidó családban született írójának szellemi hagyatékáról készült tényfeltáró könyv.

A könyv hihetetlen siker lett egy nap leforgása alatt 200 ezret adtak el belőle, amely a következő évre elérte a 2 millió eladott példányt. D. H. Lawrence aktív tagja volt a PEN-nek, ezért is érzi úgy a szervezet, hogy a könyv tárgyaláson használt ritka példánya fontos, hogy Angliában maradhasson. Hiszen az a szerzői- és az olvasói jogok védelmének egyik szimbóluma.

Hirdetés