Lakatos Márk öt év után távozik az RTL Reggeli állandó műsorvezetői közül, és a stylist őszinte vallomást tett.

Lakatos Márk közösségi médiaoldalán mondott köszönetet az RTL-nek, és elárulta, az elmúlt 5 év alatt testileg és lelkileg is elfáradt, írja168.

A stylist bevallotta, hogy szembetegsége alakult ki körülbelül nyár végén, akkortájt, amikor Bayer Zsolttal volt konfliktusa, ami miatt az egész jobboldali sajtó beléállt.

Ez egy nagyon szorongató érzés volt, a föld alá akartam bújni szégyenemben az első időszakban, hogy ez hogy van, és hogy egyáltalán ez mitől van – szorongás vagy elfojtott fájdalmak vagy stressz vagy covid utáni hülyeség vagy az összes egyszerre?

“A leginkább akkor zavart és attól voltam ki, amikor reggelente bele kellett néznem a kamerába úgy, ahogy most, és azt éreztem, hogy minden pillanatban elkezdődhet ez a furcsa szemremegés.” 

Volt olyan, hogy élő adásban kaptam pánikrohamot, pontosan ettől a stressztől, ami ettől rajtam volt, persze ezt úgy kellett csinálnom, hogy se a kollégáim, se a nézők ne vegyék észre

– árulta el, majd hozzátette, hogy az, hogy elhagyja az RTL-t, nem jelenti azt, hogy átszerződik a TV2-höz, vagy hogy részt fog venni a Békemeneten. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet