Lakatos Márk ismét beszólt Tóth Gabinak, aki megvédte magát, miután a stylist a megjelenését kritizálta.

Lakatos Márk TikTok-videójában kemény szavakkal illette Tóth Gabit, amit a Blikk szemlézett.

Figyelj, én 16 éves korod óta ismerlek, már akkor is összevissza beszélő, hebrencs vidéki fruska voltál, aki egyébként nagyon szerethető volt és nagyon jól énekelt

– jelentette ki a stylist, majd reagált az énekesnő azon kijelentésére, hogy Lakatos bármi áron vágyik a figyelemre.  “Én legalább nem játszom meg magam, én el tudom dönteni magamról, hogy Dr. Jekyll vagyok-e vagy Hyde, nem úgy, mint te, a te esetedben ez nem annyira egyértelmű.”

Az egyik héten Spéter Erzsébetnek öltözöl, imádkozó matyóbabának és veted a keresztet, amikor valaki egy durvább szettet vesz fel és metáldalokat énekel. Majd a következő héten egy olyan miniruhát (...) combcsizmával, amivel simán átvehetnéd a pornó-Oscart.

Azt is megjegyezte, hogy a popszakma női szereplői gyakran próbálják az öltözködésükkel felhívni magukra a figyelmet, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Tóth Gabi esetében a csatorna használja ki az énekesnőt. 

Az is lehet, hogy igazából neked tényleg a csatornán dolgozó producerek használják ki az összes botrányodat azért, hogy a műsorra nagyobb figyelmet generáljanak.

“Akkor meg, szegényke, úgy jártál, mint Varga Irén, akit szintén kihasználnak, pedig állítólag te sokkal okosabb vagy, nem?” – jelentette ki.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.