Lakatos Márk többször is kritizálta már Tóth Gabit, de bevallása szerint valójában nem az énekesnő személyével van baja.

Lakatos MárkBestnek adott interjújában beszélt Kajdi Csabáról, az RTL-től való kirúgásáról és Tóth Gabiról is, írja a 24.hu.

16 éves kora óta ismerem Gabit, és komolyan mondom, hogy semmi bajom vele. Nekem azzal a médiaperszónával van gondom, akit el akar adni magáról.

“Az ugyanis nagyon sokszor nem hiteles számomra, ezért állok bele olykor. De hogy őszinte legyek, mára Gabi egyetlen érzelmet vált ki belőlem: a semmit. Nem foglalkozom vele manapság” – magyarázta, és azt is hozzátette, hogy ennek nagy része a médiának szólt.

Keverjük a habot magunk körül, hatást akarunk kiváltani, erről szól a médiaszereplői lét. Aki mást mond, és résztvevője ennek a világnak, az hazudik. Én semmit sem bánok, amit valaha tettem és mondtam!

– jelentette ki. Kajdi Csabával való konfliktusáról pedig azt mondta, szerinte nem kellene tovább egymásnak üzengetniük, így ő nem akar erről többet nyilatkozni, mindenesetre nem tudja, valaha meg fog-e történni a békülés.

Elárulta, az RTL öltözőjében közölték vele, hogy nem kell jönnie többet a Reggelibe, és inkább a stílus bántotta, mint az, hogy kirúgták, tisztában van azzal, hogy egy ilyen típusú műsorban váltják egymást a műsorvezetők.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet